Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Versek4

2010.01.30

Senki sem tudja

 Senki sem tudja, min megyek át,
Senki sem látja a könnyek hadát.
Senki sem érzi csukló lépteim,
Senki sem hallja jajdulásaim.

Titkaim megosztani nem lehet,
Kérdéseimre nincsen felelet.
Vánszorgok a ropogó havon,
Egyszer hazaérek, tudom.

 Wass Albert:Dal

Mikor az első csókot adtad:
már az ősz osont a fák alatt,
Kapirgáló szelek kutattak
avar-homályban árnyakat;

A fákra ráhajolt az este,
s az est meséje régi volt...
csókunkat fák közül kileste,
és kacagott a régi hold;

Felettünk fényes csillag égett,
s két csillag volt a két szemed...
beléje néztem: vissza-vissza nézett...
és biztatott és kérdezett...

Szellőt üzent az esti távol,
és azt üzente: Csend legyen...
S a hervadás-erezte fákról
lekacagott a szerelem.

 Ha Valakit...

Ha valakit magamhoz engedek,
elfeledve a bút, mi bennem él,
nem kínálom fel tálcán lelkemet:
a gyanakvás még most is elkísér.

Évek során felhalmozott kudarc
fájó sebe sokszor felszínre tör.
Mégis hiszem, hogy létezik egy arc,
mely minden könnyet végképp eltöröl.

Eljön talán, ki számtalan hibám
elnézi majd, így mellettem marad.
Figyelmes szemmel meglátja a fát
az élettelen, szürke háncs alatt.

Új távlatot nyit kérgem lefejtve,
szúrós tövistől is megszabadít.
Remény balzsamát testemre kenve
sok türelemmel szárnyalni tanít.

Ha valakit magamhoz engedek,
csak arra kérem, ne törjön össze.
Ne zúzza széjjel üveg lelkemet,
s tartozzon hozzám mindörökre.

 Keserűbb Élmény.

Minden hajnal borzongató gyönyör,
S míg fél-sötét, néma utakon lépdelek
Érezni akarlak, de közben az gyötör
Mennyi kínt kellene átélnem még Veled.

Tudod, már elkapott a gyűlölt érzelem,
Hiába kerültem és óvakodtam tőle.
Hogy egy jobb napon Te légy a végzetem
Sohasem akartam, én nem kértem belőle!

Hisz magamban sem bízok és hitetlen
Vagyok aziránt, hogy valaki szerethet.
Erdőkben, hegyekben, vágtázó vizekben
Magányom keresem, nem a Te szerelmed.

Keserű élmény, hogy a szemed fényét
Nem tudja már semmi kioltani bennem,
De gyönyörű ajándék, hogy egy ilyen ember lényét
A magaménál százszor jobb érzés szeretnem.

S ha egyedül ülök nyers szikláim között,
Fáj, de már nem e magányra vágyom,
Mert az jelent számomra valódi örömöt,
Ha behunyt szemmel csak a Te arcodat látom,

Míg ringat a csönd, mely sűrű és végtelen,
S hozzád visz a jótékony képzelet;
És elfelejtem zsúfolt, rossz életem.
Mert csak a csönd tiszta, mit megoszthatok Veled.

Olthatatlan fényén beszédes szemednek
Tűnődöm, s remegve gondolom: mért én
Vagyok szerencsétlen... mert őrülten szeretlek!
Hiába... nem hiszed... ez még keserűbb élmény.

 Ha itt lesz az ideje

Ha tudod, hogy nem szabad, mégis szeretsz.
Érzel valamit, amit bár próbálsz, mégsem feledsz.
Egy érzés, egy álom mely mélyen ül szívedben.
Egy személy, kit őrzöl szíved legmélyében.

Volt egy barát, ki megölelt s átkarolt.
Kire ránéztél és tekinteted megfagyott.
Ki eszedbe jutott, s feledni nem tudtad,
Szíved egész nap csak a nevét súgta.

S bár mindig értetted hogy nem szabad szeretni,
Az ész parancsának nem tudtál megfelelni.
Mert a szív s az ész külön utakon jár.
S az élet nem mindkettőnek ugyanazt szán.

Mert lehet hogy az egyik tudja mi a helyes,
De a másik érzi hogy mi az mit ő már rég keres.
Ha boldog akarsz lenni kövesd a szív hangját,
Mert lehet nehezebb az út, de a szeretet kinyújtja majd karját.

S a végén megtalálod azt mit kerestél.
S lesz időd hogy a sok jóban minden rosszat feledjél.
Mert eljön az idő hogy minden jó lesz s szép,

S valósággá lesz a csodás álomkép.

 Egy pillanat.

Csak egy pillanat, míg a szemedbe nézek,
És végleg elveszek tekinteted tüzében,
Miközben a lelkemet maró vágyakozás,
Darabokra tép, iszonyatos dühében.

Egyetlen pillanat veled, az Örökké Nyár,
És mindörökre rabja leszek hevének,
Miközben ajkamra veszem áldott igéjét,
A Mindenható, titkos, szent nevének.

Minden pillanat melletted a végtelen idő,
És én elbújok benned, akár a lélek,
Miközben álmaim kusza táncát látva,
Attól, hogy nem találsz, remegve félek.

Bennem a pillanat örökké Te maradsz,
És nem nyugszik sosem halhatatlan vágyam,
Miközben folyton hiszem és remélem,
Hogy, amit keresel, megtalálod nálam.

 

Mielőtt..

Mielőtt téged megismertelek,
 - azt hittem, tudom mi a szerelem.
Most nem tudom. Csak érzem.
Hogy minden szépet láttam már, azt hittem,
S most csak a te arcodat csodálom, nézem.

Mielőtt te szóltál hozzám,
- azt hittem minden dalt hallottam.
Most már tudom; a te hangod az ének.
Azelőtt valóban nem tudtam
Mit is jelet az a szó, hogy: élet.

Mielőtt megérintettelek,
- azt hittem az érintés nem beszél,
De már tudom, hogy többet mond a szónál.
Egyetlen mozdulat többet elmesél
Ezer és ezer elhasznált szép szónál.

Mielőtt megkóstoltalak,
- azt hittem minden ízt ismerek,
De most tudom csak mi is az az; édes.
Most mennyei nektárt ízlelek,
Miért pokolra szállni lennék képes.

Mielőtt megszagoltalak,
- azt hittem enyém minden illat,
Hogy semmilyen virág nem ad új aromát.
Most minden belélegzett pillanat
Égbe emeli szerelmünk mámorát.

Mielőtt megkívántalak,
- azt hittem nem nyújt több kéjt az ágy,
Most ismeretlen, vad szenvedély hevít.
Testemet, lelkemet átjárja a vágy,
S a gyönyör viharos tengerébe merít.

Mielőtt megcsókoltalak,
- úgy hittem minden csók egyforma,
Most minden percben azt kívánom, akarom;
Bár ajkunk végleg egybeforrna,
És soha ne engedne el ölelő karom.

Mielőtt szeretkeztem veled,
nem tudtam mi az igazi gyönyör,
Hogy mi az igazi végzetes boldogság.
Milyen az, mikor a vágy már úgy gyötör,
Hogy minden más csupán csak balgaság.

Mielőtt beléd szerettem, azt hittem,
hogy tudom mi az a szerelem.
Most nem tudom. Csak érzem!     

 Miért kellett...

Miért kellett beléd szeretnem,
Miért kellett mindez nekem.
Csak gyötrődés és szenvedés,
Mert oly távol a beteljesedés.
 
Fáj a szívem utánad,
Se nappalom, sem éjszakám.
Gondolatban nálad vagyok,
Éjszakánként csak rád gondolok.
 
Oly távol vagy tőlem,
Szinte elérhetetlen.
A szívem azt súgja,
Látni szeretnélek.
 
Látni arcodat, hallani hangodat,
Átölelni testedet, megcsókolni ajkadat.
Érezni, hogy itt vagy velem,
Megfogod a kezem, és el nem engeded.
 
De mindez csak álom marad,
Mi egymásé nem leszünk soha.
A gondolat, s a szív egyet akar,
De a sors az ami visszatart.

Ahol nincs feltűntetve a szerző neve sajnos nem tudom kié,és nem tartom sajátoménak.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.