Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Versek2

2010.01.30

 Boldog vagyok!

Boldog vagyok, boldogabb a rózsa
Bársony szirma nem lehet talán,
Mikor a nap sugarába fürdik,
S harmat reszket szomjas ajakán.

Boldog vagyok, mint a játszi gyermek,
Ki utat vesztve, tévelegve mén,
S végre ott van, végre ott pihen meg,
Édesanyja érző kebelén.

Boldog vagyok, mint a kis madárka,
Aki fényes korlátok közül
Szabadulva az egész vidéket
Most először repkedi körül.

Boldog vagyok, aminő csupáncsak
Egyedül az érző szív lehet,
Amidőn már itt a földön élvez
Minden üdvet, minden örömet.

Boldog vagyok - ah, de mit beszélek!
Kimondani nincsen arra szó!
Hallgat az ajk, amidőn a szívnek
Legédesebb álma lesz való!

 

 

 Titok

A holdfény fülembe súgta titkodat,
pedig szád eddig hazudta:
Szeretni nem szabad!
Most mégis itt fekszel a karomban,
szád csókomtól nedves,
lélegzeted miattam akad.

A holdfény fülembe súgta titkodat,
pedig szád eddig hazudta:
A függés gyöngeség!
Most mégis megremegsz,
ha hozzád érek,
részegít a közelség.

A holdfény fülembe súgta titkodat,
pedig szád eddig hazudta:
Nincsenek titkaim!
De nem kell félned!
Én szívembe zártam,
s hűen őrzöm titkaid.

 Várnai Zseni:Síró szemek

Én sokat nézek a síró szemekbe
S éjente magam is sírok sokat
És messze, zord sötét tájak felől
Magamba szívom a bánatokat.

Mi messze zajlik vérző távolokban,
Mind megtalál és mind olyan enyém,
Hogy arcomat sápadtra komorítja
S ifjú szememből is elfogy a fény.

Pedig Te, Kedves, itt vagy és szeretlek,
Virággal kén' övezni homlokom,
De ajkamon, lásd, könnybe fúl az ének,
Ciprus vagyok én minden sírokon.

Tán elveszítlek így, hisz vannak vígak,
Feléd hajlók és könnyen nevetők,
Én nem tudok, mert hallom, akik sírnak,
És egyre telnek, mind a temetők.

Lásd, így vagyok, szomorú két szememmel,
Lelkem mélyén bús dalok zengenek,
Kacagások, víg játékok helyébe,
Nem tudom én, elég-e ez Neked?

Mert jaj nekem, síró szemekbe néztem,
S most minden könny az én szememben ég,
Mosolyogni meg közben elfeledtem...
Lehet-e engem így szeretni még?

 

 

 Bárcsak...

Bárcsak lenne még egy pillantás,
Bárcsak lenne még egy halk dobbanás.
Bárcsak azt mondanád, szeret nagyon,
S fülembe súgnád lágy hangon.

Megismertelek és megszerettelek,
Átkod ez, vagy áldomásod, talán csak érzéki pillantásod?
Sajnos magam sem tudom, megmondani neked,
Csak egyet tudok, azt hogy szeretlek.

Bárcsak lenne még egy pillantás,
Bárcsak lenne még egy halk dobbanás.
Bárcsak azt mondanád, szeretsz nagyon,
S fülembe súgnád lágy hangon.

De hiába mondanám, senki nem értené,
Mekkora gyötrelem, hogy nem vagy enyém.
Így nem mondom senkinek,
Csak a magam lelkének.

Bárcsak lenne még egy pillantás,
Bárcsak lenne még egy halk dobbanás.
Bárcsak azt mondanád, szeretsz nagyon,
S fülembe súgnád lágy hangon

Hiába próbálnám fájdalmam leplezni,
Hiába próbálnák szívembe kést csempészni.
Nem változtatna ezen a tényen,
Hogy szíved már másé régen.

Bárcsak lenne még egy pillantás,
Bárcsak lenne még egy halk dobbanás.
Bárcsak azt mondanád, szeretsz nagyon,
S fülembe súgnád lágy hangon.

 

Hiányzik...

Hiányzik a tegnap, mikor még minden jó volt,
Hiányzik a tegnap, mikor ölelt, csókolt.
Hiányzik szemeinek simogatása,
Kezeinek hűvös-forró izgatása.

De elmúlt a tegnap, maradt a ma;
S nincs kibe az öröm haraphatna.
Elhagyott egy jó érzés,
Megmaradt a szív, a vérzés.

De nem akarom! Ezt nem akarom!
Én a kezeit, a szemeit akarom,
Hogy testét ölelje a karom;
Hogy ajkait érje csókom!

Kell a holnap, hogy érezhessem:
Szeretnek, van még kinek éljek.
Kell a holnap, hogy élvezhessem
Általa adott csodás kéjem!

 Hiányos lét...

Mond, hová bújnak a szavak
A szívem most oly hallgatag
Szeretném Neked elmondani
Mit e kicsiny szívből hallani

Oly nagyon vágyom Hozzád
Ahogyan szíved, Te is adnád
Mennyire csodás hinni létünk
Elfogni a szerelmes kis énünk

Megpróbáltuk átadni másnak
Ám éreztük hazugság, látszat
Mikor két szív nem úgy szeret
A másik nem úgy fogja kezed

Hátunk mögött hagyva múltat
Nyújtsunk mi egymásnak újat
Mutassuk meg édes szerelmem
Mikor nem kell félve felelnem

Most egy érzés a szívemből szól
A felelet, mennyire is hiányzol
Nem lehetünk még együtt édes
Az időm e földön, tudom véges

Mégis oly örömmel nyújtom át
A szívemből hallatszó dallamát
Annak az igaz érzésnek: hiány
Meghallom, szívem értünk kiált

Kérem az angyaloknak hadát
A szívem a szerelem hatja át
Tudom meg kell szenvedni azt
Ami most elhozhatja a vigaszt

Abba a halálos, magányos életbe
Amiben a szív örökké szenvedne
Mégis az angyalok meghallgattak
S egy reményt, egy esélyt átadtak

Két vérző szív, gyógyítja egymást
S az élet tesz még egyetlen csodát
Az élet forrása, nékem a szerelem
Ezt bármikor bárkinek én felelem

Mert begyógyul a múlt, a fájdalom
Elveszni szívem, már nem hagyom
Megtaláltál, oh egyetlen angyalom
Szerelmes életem én Neked átadom

Érzed Te is, ugye milyen boldogság
Amikor a szerelem testünk járja át
Mikor érezzük, igen megérkeztünk
A karjaiba annak kit úgy kerestünk

Kinek boldogan átadjuk földi énünk
Kivel eggyé válva, örömmel élünk
Mikor a mosoly önként van arcodon
Mikor gondolsz rám fénylő hajnalon

Hisz, ott vagy a reggeli napsütésben
A testemet melengető, apró fényben
Mely cirógat, ahogyan Te is tennéd
Onnantól, ha mi már együtt lennénk

Édesem, hiányzol, nincs rá más szó
Ebben van, minden fájdalom és jó
Hogy, szenvedem nélküled az időt
De érkezésedig, gyűjtök még erőt

Mert, ha eljön a várva várt pillanat
Feléd, majd ezernyi csókom szalad
Minden világtól eltitkolt, érintésem
Átadom, egyetlen lángoló ölelésben!

 Érzem,hogy érzed...

Érzem hogy érzed amit érzek
Mindig veled lennék ha tudnék,
Ha tehetném éjjel nappal veled aludnék,
Mindig fognám a kezedet,
Remélem tudod hogy szeretlek.

Érzem hogy érzed amit érzek,
Ha veled vagyok akkor semmitől sem félek,
Remélem arcodra én majd mosolyt csalok,
Csak te vagy a fontos nem érdekel a többi majom.

Nem számít mit mond más,
Csak az érdekel amire te vágysz,
Csak nézlek és csak azt látom amire vágyom,
Eddig életem csak arról szólt hogy rád várok.

Remélem ott leszel amikor lehunyom a szemem,
Felébredek és majd édesen ott fekszel mellettem,
Ha nem vagy ott mellettem akkor aludni sem tudok,
Érzéseimmel nem birok mindig csak rád gondolok.

Soha nem hagynálak el tudom te se engem,
Nem engedjük el egymást soha szívem,
Angyalként értem a földre száltál,
Jöttél hogy rám gyengéden vigyázzál.

Remélem tudod hogy én is vigyázok rád,
Boldog vagyok és semmi más nem kell már,
Két törékeny kedves szív egyként dobog,
Két törékeny kedves ember együtt boldog.

Szebb a világ amióta tudom hogy te is vagy,
Veled tökéletes minden egyes pillanat,
Ha nem vagy velem kín minden perc,
Remélem tudod hogy neked szól ez a vers.

 

 

 Örökké....

Mondd, miért szeretsz
úgy engem,
Ha nem vagy velem,
már egy perc is fájjon?
Hogy Rád az ember
minden pillanatban,
Mint a napsütésre, vágyjon?
 
Mondd, miért vagy
mindig olyan édes,
Szinte édesebb a méznél?
Hogy érted
mindent megcsinálnék
Azonnal, ha kérnéd?
 
Veled nem bánom
a rohanó időt sem,
Csak minden napom
Melletted múljon!
Nekem nem számít
a pergő őszi levél,
De együtt lássuk, s hulljon.
 
Csodálatos érzés
a szerelem Tőled,
Milliónyi csókod üzenet felém,
Hogy bizton tartasz
gyengéd karjaidban,
És tudhatom,
egy életre szerettél belém!

 

 A Szerelem..

Mint a gyertya lángja, billeg jobbra-balra,
Néha meg meg áll, fel fel szökik a magasba.
Hol izzó forróság öleli körül, mi égeti tested,
Melegség, melytől néha el is veszíted eszed.

Fényt gyújt, a mindennapok szürkületébe,
Így adhat boldogságot, e két ember szívébe.
Egy dobbanás, melyből érzi, s már t udja,
Ő lett az, ki már tested lángjának rabja.

A szerelem is ilyen, amire tudni kell vigyázni,
Mint a gyertyaláng, holtodig tudna szikrázni.
De ha e láng már éppen hogy csak pislog,
Kialszik az érzés, s nem lesz már több szépség.

Itt jártam én is, a boldogság lángja között,
Mely gyönyörű fénnyel, szívembe költözött.
Fel fel lobbant mindig, újra és újra éltünk,
De a dobbanás halkult lassan, már csak féltünk.

Bennünk ezt a fényt, már nem élesztette újra,
Rá is lépett egyszer, ne emlékezzen a múltra.
Eltűnt belőlem a napfény, mely életem övezte,
A sötétség mi maradt, a többit mélyre temette.

Hosszú idő után, talán újra lobbanhat a pici láng,
Más fénnyel ég, mégis, néha stabilan áll.
De mi ez? ha nem ugyan azzal a lánggal ég?
Még nem merült feledésbe, a múltbéli kép.

Néha nem jön még a szó, könnyes a szem, nézi.
Egy ölelés és lobban, mikor nem láthatja senki.
Fel fel szökik a magasba, újra izzik a vágy,
Újra dobbant a szív, s ő már nem hagy el talán.

Érzi a kicsi gyertya, már nem tud ellene tenni,
A szív már lobban, hiába is akarna menni.
De egyszer, talán majd újra teljes fényében ég,
Minden pillanat, újra szép, s eltűnik a régi kép.

 

Ahol nincs feltűntetve a szerző neve,számomra ismeretlen,és nem tartom sajátomnak.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.