Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Versek1

2010.01.30

 Ha Szeretlek...

Ha szeretlek, akkor hazugság,
Amit igaznak hittem én.
Hazugság a sírás, a bánat
S az összetörtnek hitt remény.
Hazugság akkor minden, minden,
Egy átálmodott kárhozat,
Amely még szebbé fogja tenni,
Az eljövendő álmokat.

Ha szeretlek, akkor vergődve
A halált nem hívom soha,
Eltűrőm még a szenvedést is,
Nem lesz az élet Golgota.
Mikor álmomból fölébredtem,
A percet meg nem átkozom -
A lelkedhez kapcsolom lelkem,
S mint régen, ismét álmodom.

Ha szeretlek. Ne adja isten,
Hogy hazug legyen ez a hit!
De mért? Legyen hitvány hazugság,
Elég, hogy engem boldogít.
Ha úgy érzem, hogy most szeretlek,
Haljak meg most, ez üdv alatt,
Többet ér egy hosszú életnél
Egy álmot nyújtó pillanat!


 Szerelem

Megmondani nem merem
Benned szerelmemet lelem
Mindennap látni Téged oly jó
De nem hagyja el a számat szó

Minden lehetséges meghitt nap
A viselkedésem engem is becsap
Hiszen érzem szívemben emléked
S akaratlan gondolatoktól elégek

Mennyei nap, mikor láthatlak
Minden pillanatával vágyhatlak
S meglopva magamba zárhatlak

Bezárt reményem nem menekül
Ezáltal én sem vagyok egyedül
Szívemmel amit érzőn érted teszek
Ezt mind lopva hiszem, tiéd leszek

Közeledbe férkőzöm, ha kell egészen
Ezt teszem dobogó szívvel merészen
Képzelem, ajkadon érlelő csókomat
Melyhez társítom őszinte bókomat

Ezt próbálom elképzelni egész este
Amint, képed emlékemből meglesve
Magamat melletted igaz párként látom
Ezzel nyugszik, testem s jön az édes álom!

De nem ad megnyugvást az éjszaka Nekem
Hisz szívemmel kell éreznem Te vagy Életem
Hozzád visszatérő álmomban boldogan indulok
De utam során a sötét mélybe folyton zuhanok

A zuhanásból felébredek egy csöndes parkban
Tavaszi szellő simogatja a természetet halkan
Messziről felsejlik egy alak, mely még halovány
Közelebb érve látom Ő lehet az a Kedves lány

Kiért születik a meghitt boldog legbelső érzés
Vigyázni, félteni vágyom az általa tett lépést
Szemembe most a reménytől szökik egy könny
Mely eltakarja Édes énedet, s érzem újabb jön

Pedig ez nem valóság csak tudat játéka az álom
De akkor is kettőnket hiszem egy párként látom
Könnyeim letörlöm s indulok utánad át a tereken
A hozzád vezető járatlan utat szívemmel keresem

Ha bárki álmomba titkon belesve Téged láthatna
Őt is ugyanez a bódító szerelem vágyával áthatja
Fürkésző utam Te utánad az egyetlen reményem
Ahogy egy csillag sem magányos odafent az égen

Telis tele van egymás fényét vágyó csillaggal az ég
Hidd el Kedves, szívemmel már én is vágyom rég
Megfogni egy szerető társ kezét, ki szemembe néz
S e tekintetbe lényem egésze érzem, ahogyan elvész

Ugye bízhatok benned, bár csak álom, el nem hagysz
S minden megálmodott éjszaka újra velem maradsz
Így nappali kudarcaim elviselni már nem bánom
Mert leszállva az est, szívemmel hozzád vágyom!

 

Álarc

Tudtam a neved, de nem tudtam, ki vagy?
Azt hittem, mindenki álarcot mutat.
Amögött embert hiába keresek,
Álca az egész, semmit se lelek.

De nézem a szemed: a szemed ragyog!
Álarctól ilyet sohase kaphatok.
Érzem a bőröd: puha és meleg,
Az álarc kemény, fagyos és rideg.

Kezemben arcod, szemedben szíved,
Csak nékem szóló, csöndes üzenet.
Tartalma titok, és az is marad,
Nem adják vissza felszínes szavak.

A titok a tiéd és talán az enyém lesz,
Nem tiéd, nem enyém: miénkről beszélek.
Álom az egész, vagy inkább... rege?
Égi csoda: de leginkább mese.

Mese, hol minden és mindenki szabad,
A rossz elvész, a jó megmarad.
A mese a miénk, az élet írja,
S mi benne lesz, a kettőnk titka.

Tudom a neved, s már tudom, hogy ki vagy.
S ha mégse? A mesében mindent szabad.
Szaladni, repülni: várnak az egek,
Csillagok leszünk egy álom - föld felett.

 Áldás és Békesség

Némán, könnyezve csodállak
Remegve, átkarolva vigyázlak
Elrejtelek e fura világtól Téged
Gyere Kedves, bújjál ide kérlek

Te vagy Nékem, a belső fény
Az örökké tartó, édes remény
Majd, ha meg kell, hogy haljak
Odaátról is csak Téged akarlak

A szerelem lángját csodás érezni
Veled naponta, őrülten vétkezni
Megérezni azt, hogy mily csodás
Az egymásért felzengő dobbanás

Hiszen mindkét szív őrült vágya
Mikor ugyanazt forrongva kívánja
A vad érintést az őrült szerelmet
Ajkaink forrón csókokat lehelnek

Két összeérő testnek buja vágya
Érzéseinkből szőtt kicsiny ágya
Ahogy megérint kezed, belehalok
E gyönyör örökös rabjává vagyok

Láthatatlanul hozzád láncolt test
Ki számodra naponta csodát fest
Szerelmet áraszt, mit Te keltettél
Mikor szerelemmel Nékem feleltél

Édesem kincs, Egyetlen angyalom
Nálad a szívemet örökre otthagyom
Akár az áldás és békesség szeretete
Szívemnek is Hozzád ez lett a felelete!

 A Szív

A szív a legfurcsább csavargó,
Vigyázzatok reá nagyon!
A megszokás halála néki,
De mindig kész van útra kelni,
Ha nyílik raja alkalom.

A szív a legfurcsább csavargó,
A tolvaj-utat kedveli,
Hiába tiltja tilalomfa,
Nem hajt veszélyre, tilalomra,
Még vakmerőbben megy neki.

A szív a legfurcsább csavargó,
Minden lépése új talány:
Onnan szalad, hol rája várnak
S hívatlanul oson be másnap
Pár ragyogó szem ablakán.

A szív a legfurcsább csavargó,
Ne bánjatok durván vele!
Mert ahonnan elűzték egyszer,
Hívhatják vissza bár ezerszer,
Nem látják többet sohase.

A szív a legfurcsább csavargó -
Dölyfös kacajjal elszalad,
Hogy megalázva, elgyötörve
Visszalopódznék a küszöbre,
Hol csupa dacból megszakad.

 

 Érzések

Hogy mi az mit irántad érzek,
Mikor előttem állsz és nézlek?
Leírom neked,ne mosolyogj rajta,
Minden szava igaz,nincsen titka.

Míg nem voltál,nem is éltem,
Magányos volt csupán létem.
Fájdalom volt eddig bennem,
Élni sem volt már kedvem.

Megismertelek,más lett minden.
Szemeidbe néztem,mit is éreztem?
Éreztem nyugalmat,melytől féltem,
Boldogságot,mit nem reméltem.

Csak mosolyogtál,voltál csendben,
Néha egy egy pillantás,de éreztem.
Néha egy egy szó,érzések bennem,
Kérdések…most mit kell tennem?

Ez az érzés mit már nem akartam,
Súgtam magamnak,kérdést adtam.
Szeretni?újra?menne ez?ki tudja.
Ismételtem,s a választ kutattam.

Kerestem végig,most is keresem,
Vágytam szeretni,mégis féltem.
Hinnék benned,de nem engedem,
Próbálom,néha erősebb az eszem.

Magadhoz öleltél,nyugtalan lettem,
Azt sem tudtam,mit is éreztem.
Félek tőled,még most is nagyon,
Érzem hogy szeretlek,szívből,vakon.

Nem tudok mit tenni, jött ez az érzés,
Beléd szerettem, s eltűnt a kérdés.
Hogy mi lesz ezután, nem érdekel,
Úgy lesz minden,ahogyan lennie kell.

Ha lenne örökké,csak érted élnék,
Boldog életet is csak veled kérnék.
Köszönök mindent,mert szép veled,
Ha fájni is fog,köszönöm ezt neked !

A szerelem?

Mint a gyertya lángja, billeg jobbra-balra,
Néha meg meg áll, fel fel szökik a magasba.
Hol izzó forróság öleli körül, mi égeti tested,
Melegség, melytől néha el is veszíted eszed.

Fényt gyújt, a mindennapok szürkületébe,
Így adhat boldogságot, e két ember szívébe.
Egy dobbanás, melyből érzi, s már tudja,
Ő lett az, ki már tested lángjának rabja.

A szerelem is ilyen, amire tudni kell vigyázni,
Mint a gyertyaláng, holtodig tudna szikrázni.
De ha e láng már éppen hogy csak pislog,
Kialszik az érzés, s nem lesz már több szépség.

Itt jártam én is, a boldogság lángja között,
Mely gyönyörű fénnyel, szívembe költözött.
Fel fel lobbant mindig, újra és újra éltünk,
De a dobbanás halkult lassan, már csak féltünk.

Bennünk ezt a fényt, már nem élesztette újra,
Rá is lépett egyszer, ne emlékezzen a múltra.
Eltűnt belőlem a napfény, mely életem övezte,
A sötétség mi maradt, a többit mélyre temette.

Hosszú idő után, talán újra lobbanhat a pici láng,
Más fénnyel ég, mégis, néha stabilan áll.
De mi ez? ha nem ugyan azzal a lánggal ég?
Még nem merült feledésbe, a múltbéli kép.

Néha nem jön még a szó, könnyes a szem, nézi.
Egy ölelés és lobban, mikor nem láthatja senki.
Fel fel szökik a magasba, újra izzik a vágy,
Újra dobbant a szív, s ő már nem hagy el talán.

Érzi a kicsi gyertya, már nem tud ellene tenni,
A szív már lobban, hiába is akarna menni.
De egyszer, talán majd újra teljes fényében ég,
Minden pillanat, újra szép, s eltűnik a régi kép.

 Ne kérdezd..

Ne kérdezd meg szeretlek-e
A kezed tedd a szívedre!
Érzed, érted hogy dobban?
Szó nem mondja el jobban,

Ne kérjed,hogy mondjam neked.
Megvalljam a szerelmemet:
Nézzél bele két szemembe
Tedd a kezed a kezembe

Már nem kérded, ugye érzed
Hogy szeretlek én téged?
Ha már tudod, elsuttogom!
Te vagy nekem az angyalom,

Ne kérdezd meg mert nem tudom..
Válaszolni,ajkam dadog.
Forró csókod megbénított
Pillantásod elvakított,

Ha mégis megkérdeznél engem,
Megbénultam szerelmemben
Úgy tudom csak bevallani
Ha karomba foglak tartani

Ölelj szorosan magadhoz
Hogy ajkam érjen a nyakadhoz
Halkan, súgom a füledbe
Elvesztem a szerelembe....

 

 Megbocsátás...

   Fészkében, az eresz alatt egy kis fecske ül,
         Nincsen párja, nincsen társa, csak a búja egyedül.
         Ki mellette volt, elment, mert szabadságra vágyott,
         Embereket, jót és rosszat egyre-másra látott.

         Megállt egy háznál, hol békességet talált,
         Ahol dédelgették, és lesték minden szavát.
         Itt e helyen megtalálta az igaz hű szerelmet,
         Életében csak erre várt, s mindig ezt kereste.

         „Ez már a boldogság!” lelke így  vidult,
         Felderült az arca, vágyaktól pirult.
         Bánata már nincsen, a szél azt mind elvitte,
         „Itt a helyed!”, mondták, ezt még most elhitte.

         Dalos volt a nappal, szépséges az éjjel,
         Tele szép mesékkel, tele szenvedéllyel.
         Boldogabbat, s jobbat nem is kívánt volna,
         Nem is érdekelte, mit hoz majd a holnap.

         Napnak tüzes  fénye sütött a szemébe,
         Csak a szépet és a jót tették a kezébe.
         Sötétlő felhőt csak festett képen látott,
         Megölelni akarta ezt a nagy  világot.

        Ám az ablak egyszer magától kinyílt,
        A rózsa kint a kertben már nem szépen virít.
        A képen a felhők már szinte remegnek,
        Arcán a könnyek néha már peregnek.

        Hamis volt a ház, hol az útról letért,
        Lelke nyugalmával fizetett most ezért.
        Eszébe is jutott hű madárka párja,
        Ki még most is otthon bánatosan várja.

        Visszatérne már, az otthoni fészekbe,
        Ahol még most is szerelmet érezne.
        Áll az ajtó előtt, szíve nagyot dobban.
        Ott még mindig szeretik, talán most még jobban!

 Szeretlek Örökre mindig

Szeretlek örökre, mindig!
Drága Szerelmem! Míg világ a világ,
Míg élek valahol, valamilyen testben,
Akár a jelenben, akár ezer év múlva,
Míg leszek bárhol szeretni foglak.
Minden órában, minden napomban.
Szeretlek örökre, mindig!


Szeretlek örökre, mindig!
Szeretlek, hisz Te adtál életet.
Szeretlek, mert szívemben hordozom szívedet,
S mert Veled voltam az, ki lenni szerettem.
Ha már nem leszel nekem,
Az leszek, ki lenni gyűlöltem.
Szeretlek örökre, mindig!

Szeretlek örökre, mindig!
Míg van egy csepp erőm,
Míg él a remény, hogy boldoggá tehetlek,
Addig harcolok Érted vakmerőn.
Harcolok, küzdök, Érted örökre.
Mert Te vagy az, kivel léteznem érdemes lehetne.
Szeretlek örökre, mindig!

Szeretlek örökre, mindig!
Nem lesz percem, mikor nem várnálak,
Pillanat, mikor nem kívánnálak.
Évek múlva is Te leszel az,
Kinek, ha meghallom hangját,
Szemembe könnyet csalsz.
Szeretlek örökre, mindig!


Szeretlek örökre, mindig!
Mérhetetlen boldogságot adtál,
Szeretni is megtanítottál.
Most nem kérheted, hogy felejtsem el azt,
Mit szíved szívemtől akart,
S miért szívem, ha kell örömmel meghal.
Szeretlek örökre, mindig!

Szeretlek örökre, mindig!
Te vagy a férfi, akire vártam.
Te vagy a szív, mit megálmodtam.
Te vagy a szerelem, Te vagy a minden,
Te vagy a élet, és Te vagy a vég.
Te vagy, kiért élni lenne szép.
Szeretlek örökre, mindig!


Szeretlek örökre, mindig!
Míg Te létezel, létezem én is.
Míg Te látsz, látok én is.
Míg Te beszélsz, beszélek én is.
Míg Te vagy, addig leszek én is.
Míg élünk, addig él a remény is.
Szeretlek örökre, mindig!


Szeretlek örökre, mindig!
Szerelmem vagy, s leszel.
Ez nem múlik el, s nem teher.
Ha csak én érzem, legalább érzek valamit,
Egy csodás érzést, mi Hozzád irányít.
Hozzád! Drága Szerelmem!
Szeretlek örökre, mindig!


Szeretlek örökre, mindig!
Nem tudom, mit teszek most.
Várom a megoldást, mit az írás hoz.
Várom a kezed, mit kinyújthatsz felém,
A szíved, mi megtette azt, amit semmi más.
Várom ma, várom holnap, ezer év múlva is várni fogom.
Szeretlek örökre, mindig!


Szeretlek örökre, mindig!
Életem értelme, engedd, hogy legyen még,
Engedd, hogy legyen, a miértre válasz.
A reménybe kapaszkodok most.
Mi ha mellettem áll, lesz válasz a miértre.
Te leszel a válaszom, a szerelem, mely él örökre.
Drága Szerelmem!
Szeretlek örökre, mindig!


Szeretlek örökre, mindig!
Minden percemben Rád gondolok,
Érezned kell, hogy a Tiéd vagyok!
A dal így szólt:"ha úgy akarod, nem engedlek el. .
. . . feléd nyújtom sose engedd el"
Így teszem, én Egyetlenem.
Szeretlek örökre, mindig!


Szeretlek örökre, mindig!
Itt a Földön, s majd a túlvilágon.
Ott is várok majd Rád, Drága Kincsem.
És egyszer megtalálsz majd ismét,
Szeretni fogsz, és azt kérdezed Tőlem,
Eddig miért nem így volt.
Szerelek örökre, mindig!


Szeretlek örökre, mindig!
Bár szavakba tudnám önteni ezt az érzést,
Bár éreznéd Te is csak egy töredékét.
Egy darabka ebből elég lehetne,
Boldogságban úsznánk együtt, szeretve.
Én Dárga Kincsem! Szeretve!
Szeretlek örökre, mindig!


Szeretlek örökre, mindig!
Ki vagy Te nekem, sokan kérdezték,
A válaszomat elmondani képtelenség.
Hiába próbálkozok, leírni nem tudom,
De ha Te érzed, van otthonom.
Te vagy, Drága Szerelmem, Te vagy az otthonom.
Szeretlek örökre, mindig!


Szeretlek örökre, mindig!
Úgy érzem ismétlen megam,
De míg van szívem valahol,
Ismétlem azt, mit Tőled kaptam én,
Örömöt, szenvedélyt,
Azt a csodát, mit átélhettünk, csak Te és én.
Szeretlek örökre, mindig.

Szeretlek örökre mindig!
Nem tudom, miért kellett így lennie,
Egyet tudok, addig várok, míg ismét
Látom szemedben a csillogó fényt.
Azt, amit akkor láttam, mikor magadhoz húztál,
És Te is végtelenül boldog voltál.
Szeretlek örökre, mindig!


Szeretlek örökre, mindig!
Köszönöm Neked, Drága Szerelmem,
Hogy megtanítottál szeretni.
Köszönöm Neked, Drága Szerelmem,
Hogy boldoggá tettél.
Köszönöm Neked, Drága Szerelmem.
Szeretlek örökre, midnig!


Szeretlek örökre, mindig!
Köszönöm Neked, Drága Szerelmem,
Hogy volt pár szép hónap az életemben.
Köszönöm Neked, Drága Szerelmem,
Hogy velem voltál egy kevés időre.
Köszönöm Neked, Drága Szerelmem.
Szeretlek örökre, mindig!

Szeretlek örökre, mindig!
Köszönöm Neked, Drága Szerelmem,
Hogy volt, mikor feltétel nélkül szerettél,
S én viszont úgy szerettelek.
Ezt az álmomat valóra váltottad.
Én Egyetlen Drága Szerelmem.
Szeretlek örökre, mindig!

Szeretlek örökre, mindig!
Köszönöm Neked, Drága Szerelmem,
Hogy voltak napok, mikor érdemes volt élnem.
Köszönöm Neked, Drága Szerelmem,
Nem voltam üres, volt bennem élet.
Köszönöm Neked, Drága Szerelmem.
Szeretlek örökre, mindig!

Szeretlek örökre, mindig!
Köszönöm Neked, Drága Szerelmem,
Mindent, mindent, minden apró percet,
Minden pillanantot, minden pillantást
És minden napot, minden éjszakát.
Köszönöm Neked, Drága Szerelmem,
Szeretlek örökre, mindig!


Szeretlek örökre, mindig!
Köszönöm Neked, Drága Szerelmem.
A minden szó kevés arra, mit Neked köszönhetek.
Te olyat adtál, mit kevesen élnek át,
De Te adtad, és szárnyalt a világ.
Köszönöm Neked, Drága Szerelmem.
Szeretlek örökre, mindig!

Szeretlek örökre, mindig!
Utolsó sorokban annyit írok én,
Amíg létezik remény,
Addig van miért.
Szeretlek Drága Szerelmem!
Szeretlek Dárga szerelmem!
Szeretlek örökre, mindig!

 A Barát.

A barát egy mosoly, szív,
mely bátorít ha félsz,
A barát taps,
 mely ujjong ha célba érsz.
A barát egy kéz,
 mely felhúz ha elestél,
A barát az álom,
 mit éberen kerestél.
A barát egy könnycsepp,
 mely érted hull ha baj van,
A barát gyémánt páncél,
 óv téged a harcban.
A barát egy nevetés,
 mely felharsan ha meglát,
A barát egy rózsakert,
 mely Neked nyitja bokrát.
A barát egy csillag,
 mit az éj varázsol,
A barát egy dallam,
 mit meghallasz bárhol.
A barát egy lány,
ki kitáncol a tűzből,
A barát egy emlék,
 mit szívedben őrzöl.
A barát is csak ember,
 s néha tán hibázik,
De szeret,s ha nincs veled,
 érezd,hogy hiányzik!


Ahol a szerző neve nincs feltűntetve számomra ismeretlenmés nem tartom a sajátoménak.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.