Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az ember szellem,nem csak test...

2009.06.12

Döbbenet... (az ember szellem, nem csak test...) - Idézet Papp Lajos szívsebész professzor előadásából.

Dr. Papp Lajos szívsebész, a Pécsi Tudományegyetem tanára, valamint PTE 
ÁOK Szívgyógyászati Klinika igazgatója. Széchenyi- és Magyar Örökség, 
Prima Primissima - , Pro Cultura- díjjal ismerték el. Alább nagyszerű 
előadásának kómáról szóló részét tesszük közzé. 
 
  "Egy hölgy olyan állapotba került egy budapesti kórházban, hogy a vezető 
professzor - aki egyébként jó barátom és nagy tapasztalatú ember - azt 
mondta róla, hogy nem is érdemes megkísérelni a műtétet. A professzor 
hazament, és fiatal tanítványa, beosztottja - aki engem egyébként jól ismert 
és tisztelt - felhívott, és részletesen elmondta az esetet. A hölgy az 
eszméletlenség határán volt, kínlódott az életéért. De ez a fiatal orvos 
hitt abban, hogy én tudok és merek segíteni ebben. 
  Amikor a beteggel találkoztam, ha homályosan is, de eszméleténél volt. 
Leletei alapján már nem szabadott volna, hogy éljen. Mindennek ellenére az 
élet levegője ott vibrált a beteg körül. Én csak egyet kérdeztem tőle: 
hisz-e abban, hogy életben marad. Mondta, jelezte, hogy hisz. Abban a 
pillanatban eldöntöttem, hogy megoperálom. Ez nem egy racionális döntés 
volt, hanem inkább egy intuíció. 
 
A műtét után nem tért eszméletéhez. Hat napig eszméletlenül feküdt. 
Lélegeztetőgép tartotta életben. Ezt az állapotot hívják kómának. Én ennek 
ellenére mindennap többször is odamentem a beteghez, megfogtam a kezét, 
megsimogattam a fejét. És mivel nem akartam, hogy a többi kollégám 
megmosolyogjon, ezért egészen halkan a fülébe súgtam ezeket a mondatokat: 
"Ugye megígérte nekem, hogy nem hagy cserben? Önnek élnie kell. Értse meg: 
van esélye. Nem szabad föladnia." A beteg hat nap múlva eszméletére tért, és 
egy hónap múlva a körülményekhez képest gyógyultan távozott. 
 
Ami a döbbenetes, az most következik. A beteg azt mondta nekem, hogy 
köszöni a mondataimat. Elmondta percre pontosan, hogy kedden, szerdán, 
csütörtökön, pénteken mikor voltam nála, és miket suttogtam a fülébe. 
  Utólag  leellenőriztem, valóban akkor voltam ott, amikor ő mondta. 
Elmondta pontosan, hogy szerdán tizenegy óra húsz perckor megállt ez és ez 
az orvos az ágya végénél, és akkor őt ott halottnak nyilvánították. Azt mondta a 
hölgy: "Szerettem volna nekik odaszólni, hogy ne temessenek el, mert nem 
haltam meg. Nagyon rossz érzés volt, hogy nem tudtam velük szemben 
védekezni." Ez a nő mindent elmondott. Azt mondta: "Alig vártam, hogy maga 
odajöjjön hozzám, és beszéljen az életről." 
 
A beteg szemén a hat nap alatt végig egy nedves labdacs volt, nehogy a 
szemhártyája kiszáradjon. Életfunkciói nem voltak. Nyilvánvaló, hogy a 
szemével nem láthatott és a fülével nem hallhatott, hanem valami mással, 
amiről mi nem tudunk. Persze az, hogy valamiről mi pillanatnyilag nem 
tudunk - vagy nem tud még az orvostudomány -, nem azt jelenti, hogy az nincs 
is. 
Az biztos, hogy ezek után  nekem már senki nem mondhatja azt, hogy 
a kóma állapotában lévő beteghez nem érdemes szólni, mert az úgyis meghalt. 
De számos más esetben is a betegek beszámolnak a műtét alatti 
élményeikről, pedig elvileg semmilyen élményük nem lehetne. A nagyobb 
szívműtéteknél megállítjuk a beteg szívét, és gép pótolja a keringést 
és a szívműködést. 
Megállítani a szívet nagyon könnyű, beindítani már nem annyira. Miután 
megoperáltuk a szívét, újraindítjuk. Az újraindítás számomra mindig egy 
katartikus pillanat. Sokszor a betegek a szív újraindításának élményéről 
pontosan beszámolnak. Ez azért döbbenetes, mert arról az időszakról, 
amelyről ő beszámol - nevezetesen a szív újraindításának élményéről - abban 
az állapotban ő a tudomány mai álláspontja szerint nemhogy nem 
érezhet semmit, de nem is  élhet."

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.