Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Márai Sándor Fűveskönyv 1-50-ig

2009.08.05

 

Márai Sándor: Füves könyv

Olyasféle ez a könyv, mint a régi füves könyvek, amelyek egyszerű példákkal akartak felelni a kérdésekre, mit is kell tenni, ha valakinek a szíve fáj, vagy elhagyta az Isten. Nem eszmékről és hősökről beszél, hanem arról, aminek köze van az emberhez. Írója tanulva akarja tanítani embertársait, tanulva a régiektől, a könyvekből, azokon keresztül az emberi szívből, az égi jelekből. Elemi ismereteket kíván közvetíteni az emberi élet alapigazságait illetően. Márai Sándor 1943-ban írott művét Epiktétosznak, kedves Marcus Aureliusának, Montaigne-nak és valamennyi sztoikusnak ajánlja, akiktől a hatalomról, a jókedvről, a félelemmentes életről tanult.

1

Arról, mi célja e könyvnek

Olvasó, ez a könyv szeretne őszinte lenni. Egy ember írta, kinek tudása szerény és véges. Nem akar mást ez a könyv, mint mind a megszámlálhatatlan könyvek, melyek a régmúlt és félmúlt időben beszélni akartak az ember sorsáról a világban. Szeretné elmondani egy ember, hogyan kell lakni, enni, inni, aludni, betegnek lenni és egészségesnek maradni, szeretni és unatkozni, készülni a halálra és megbékélni az élettel. Nem sok ez, mert az ember általában s e könyv írója különösen keveset tud csak önmagáról és a világról. De emberi feladatnak elég. Többre nem is vállalkozhatunk az életben.

Ez a könyv tehát őszinte lesz, olvasó, s nem eszmékről és hősökről beszél majd, hanem csak arról, aminek köze van az emberhez. Írója nem tanítani akar, amikor e könyvet írja, hanem tanulni. A könyvekből akar tanulni, melyeket előtte írtak a bölcsek és a beavatottak, az emberek életéből akar tanulni, amennyire azt megfigyelni és megértenie sikerült, az élet jeleiből akar tanulni, tehát a betűből, az emberi szívből, a füvekből és az égi jelekből egyszerre. Mert mindez együtt alakítja az emberi sorsot. Nem tudós könyv ez, csak olyan, amilyent az elemiben tanítanak. Aki írta, nem ismeri a feltétlen igazságot és gyakran téved a részletekben. Mert ember. De keresi a feltétlen igazságot, s nem röstelli, ha téved a részletekben. Mert ember. Olyasféle lesz hát ez a könyv, mint a régi füves könyvek, melyek egyszerű példákkal akartak felelni a kérdésekre, mit is kell tenni, ha valakinek a szíve fáj, vagy elhagyta az Isten.

S aki jobban tudja, mondja jobban.

2

Az élet értékéről

Az életnek értéket csak a szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk. Ez kissé szigorúan és általánosan hangzik, de ez az egyetlen igazság, melyet minden következménnyel megismertem. Senki nem ülhet a virágos réten, mint Ferdinánd, a bika, s nem szagolhatja büntetlenül a szép virágokat. Ember vagy, tehát ember módra és az emberek között kell élned.

Ember módra élsz, ha igazságosan élsz. Ha minden cselekedeted és szavad alján a szándék van: nem ártani az embereknek. Ha megkísérled - feltűnés és hiú szerep nélkül - segíteni az embereknek. Néha csak azzal, hogy nem hallgatod el az egyszerű igazságokat. Néha csak azzal, hogy nem mondod tovább, amit mások hazudnak. Néha csak azzal, hogy nem mondasz igent, mikor mindenki kiabál: "Igen, igen!" Egy életen át, következetesen, nem beleegyezni abba, ami az emberek hazugsága, nagyobb hősiesség, mint alkalmilag hangosan és mell veregetve tiltakozni ellene.

A halálos ágyon csak akkor pihensz nyugodtan, ha mindennap, minden öntudatoddal, az igazságot szolgáltad. Néha nagyon egyszerű és kicsinyes az igazság. De te ne válogass. Ennyi az élet értéke.

3

Arról, hogyan kell élni és írni

Minden bölcs, kinek gondolatait megismernem sikerült, arra tanított, hogy élni és írni úgy kell, mintha minden cselekedetünk utolsó lenne az életben, mintha minden leírott mondatunk után a halál tenne pontot. Csak a halál érzelgés, félelem és oktalan gyávaság nélkül való tudata ad életünknek és írásunknak igazi magatartást. Végzetesen kell élni és írni, tehát nyugodtan, nagyon figyelmesen, egyforma erővel figyelve a világra és önmagunkra, értelmünkre és szenvedélyeinkre, az emberek szándékaira és a mindenséghez való kapcsolatainkra. Ez az egyetlen emberhez méltó magatartás: többet Isten sem kíván tőlünk. S nincs nagyobb bűn és hiúbb kísérlet, mint többet vagy mást akarni, mint amit Isten kíván tőlünk.

4

Az emberi jellemről

A legérdekesebb tünemény, mellyel az emberi életben találkozhatunk, az emberi jellem. Semmi nem olyan érdekes, meglepő, kiszámíthatatlan, mint a folyamat, melynek során egy ember elárulja jellembeli sajátságait. Bármit mutat is a világ: tájakat és természeti csodákat, a földi flóra és fauna beláthatatlan változatait, semmi nem olyan sajátos, mint egy-egy ember jelleme. Mikor érdeklődésünk eljut a világ dolgainak szemlélése közben az emberi jellem ismeretéhez, egyszerre úgy érezzük, ez volt igazi feladatunk az életben. Minden más, amit megismertünk, csak ismereteinket gazdagította. De lelkünk csak a jellemek ismeretétől lesz gazdagabb. Mert ez a legközvetlenebb emberi tapasztalás, igen, a jellem maga az ember.

S mert a jellem maga az ember, hasztalan iparkodunk eltitkolni azt: jellemét éppen olyan kevéssé rejtegetheti az ember, mint ahogy testi lényét nem tudja elrejteni semmiféle ködsapka. Ideig-óráig viselhetünk az életben álszakállt és álruhákat, de egy pillanatban lehull rólunk minden jelmez és megmutatkozik a valóság. Egy mozdulat, egy szó, egy cselekedet végül is elárulja igazi jellemünket: az álarcosbál csak alkalmi lehet. S a találkozás egy jellem valódi sajátságaival a legnagyobb emberi élmény, melyben részünk lehet.

5

Arról, mi az élet igazi élménye

Az igazi élmény az ember számára tehát elsőrendűen ennyi: önmagának megismerése. A világ megismerése érdekes, hasznos, gyönyörködtető, félelmes vagy tanulságos; önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás. Rómában vagy az Északi Sarkon járni nem olyan érdekes, mint megtudni valami valóságosat jellemünkről, tehát hajlamaink igazi természetéről, a világhoz, a jóhoz és rosszhoz, az emberekhez, a szenvedélyekhez való viszonyunkról. Mikor értelmem eléggé megérett erre, már csak ezt az élményt kerestem az életben.

6

A test megismeréséről

Jellemünk megismerésével párhuzamosan meg kell ismerni testünk természetét is. De csak úgy, mint egy rossz és hűtlen szolga természetét. Jellemünk az úr, értelmünk parancsol; a test csak szolga. Úgy is kell bánni vele, értelmesen és méltányosan, pártatlanul és szigorúan, mint egy szolgával, aki minden pillanatban hajlamos a hűtlenségre, a szökésre és a lázadásra. Meg kell ismernünk természetét, hajlamait, s amennyire lehet, egyeztetni kell a világgal, a lehetőségekkel, az élet örök ütemének áradásával. Szolga ő és egészen gyermekes. Szerveink hajlamai oly kezdetlegesek, mint a kisgyermek követelései. Mindent akar a test, minden örömet, mindenfajta kielégülést és folyamatosan akarja. Ilyenkor szigorral kell bánni vele. De az anyag, melyből készült, rokonságot tart a földdel, a vízzel és a csillagokkal is: a testben van valami örök, ugyanakkor, amikor nevetségesen romlandó és mulandó. A nagyon rövid időben, mikor ez a szolga rendelkezésünkre áll, meg kell ismerni természetét és minőségét, titkos szükségleteit, s jóindulattal és tapasztalással megadni neki mindent, amire szüksége lehet, hogy elvégezze dolgát és ne zavarja jellemünket és értelmünket. De a jellem ne tűrjön semmiféle rabszolgalázadást.

7

Az érzékekről

Úgy értem: meg kell őrizni érzékeinkkel szemben is rangunkat. Csak nagy figyelemmel, méltányossággal és tapasztalattal maradhatunk érzékeink mesterei. Aki erőszakos önmagával szemben, elbukik. Vad horda ez, az érzékek hada. Minden fegyverrel küzdenek az ember ellen, mint a kecseszkecskenbirkózók*, nem tisztelnek semmiféle játékszabályt, rúgnak, csípnek és harapnak. Van valami félelmes és nagyszerű is lázadásukban. Az ember addig él, amíg szenvedélyei vannak. De a szenvedélyeket lehet nevelni. Az önzést, a kéjvágyat, a testi éhséget és szomjúságot lehet emberivé varázsolni. A mohóságot át lehet alakítani hasznos emberi akarattá. Mint ahogy a szélből, a tűzből, a fényből hasznos, emberi szolgálatra alkalmas erőket lehet szelídíteni - ha még oly hatalmasok is a világban, korbácsolják a tengert és felgyújtják az erdőket és városokat, az ember erősebb! -, úgy meg lehet fékezni az erőket és indulatokat, melyek átjárják az emberi testet, uralkodnak szívünk és idegeink fölött. Emberi szolgálatra lehet nevelni e vad erőket. Ehhez nagyon sok tapasztalás, sok szomorúság, sok akarat és emberfeletti erő kell.

8

Az emberi magatartásról

Semmiféle magatartás nem jogosult, mely az emberi renden kívül akar felépíteni egyfajta életrendet és napirendet. Az ember számára a világ dolgainak és a cselekedeteknek addig van csak értelmük, amíg hatni akarnak az emberekre, s együttműködnek az emberi világgal. Ez az együttműködés lehet közvetlen és lehet közvetett. De saját érdekből senkinek nincs joga élni, igen, még alkotni sincs joga.

9

Arról, hogy az ember része a világnak

Az ember, mérhetetlen gőgjében és hiúságában, hajlandó elhinni, hogy a világ törvényei ellen is élhet, megmásíthatja azokat és büntetlenül lázadhat ellenük. Mintha a vízcsepp ezt mondaná: "Én más vagyok, mint a tenger." Vagy a szikra: "Rajtam nem fog a tűz." De az ember semmi más, mint egyszerű alkatrésze a világnak, éppen olyan romlandó anyag, mint a tej vagy a medve húsa, mint minden, ami egy pillanatra megjelenik a világ nagy piacán, s aztán, a következő pillanatban, a szemét- vagy a pöcegödörbe kerül. Az ember, testi mivoltában, nem is magas rangú eleme a világnak; inkább csak szánalmasan pusztulásra ítélt anyagok összessége. A kő, a fém is tovább él, mint az ember. Ezért mindaz, amit testünkön át jelentünk a világban, jelentéktelen. Csak a lelkünk erősebb és maradandóbb, mint a kőés a fém - ezért soha nem szabad másképpen látnunk magunkat, mint lelkünk térfogataiban. Az erő, mely a romlandó testi szövetben kifejezi magát, nemcsak alkatrésze, hanem értelme a világnak. Ez az erő az emberi lélek. Minden más, amit a világban jelentünk és mutatunk, nevetséges és szánalmas.

10

A babonákról

Nem szabad babonákkal élni. A pénteket, a tizenhármat, a szemmel verést, a számok és jelek vajákos magyarázatát a gnosztikusok hozták világunkba, a korai kereszténység Rómájába tóduló, gyülevész és zagyva szekták, szíriaiak és alexandriai csepűrágók, kancsi szövegmagyarázók, habzó szájú és sunyi rajongók. A fiatal kereszténységnek nem volt még ereje, hogy megverje azokat, akik szemmel vernek, a péntekre ezt mondja: "Egy nap", a tizenháromra: "Egy szám, mint a többi." Zavaros és erjedő idő volt ez. A sztoikusok már nem parancsoltak Rómában, a keresztények még nem uralkodtak. Az ember elhagyatva állt szemközt természetével és a természettel. Félt, szűkölt, babonáskodott és varázsolt. Ember vagy, hited van, tudod, hogy rend van a tünemények mögött, felsőbb értelem. Vesd meg a babonákat.

De tudjad azt is, hogy értelmed és hited büszke öntudata nem fegyelmezi és félemlíti a világ titkosabb erőit, melyek születésedtől halálodig lopakodnak és settenkednek körülötted. A baleset, a számok összjátéka, a nagy számok törvénye, a föld, a lég, a sugarak érthetetlen szándékai és tervei, mindez beláthatatlan. Valamilyen kevés alázatot és remegést azért megőrizhetsz szívedben. A világ nemcsak fényes és sötét, nem; a világ zavaros is. Nemcsak sugár, fény és hő van; démonok is vannak. (Goethe hitt a démonokban.) A világ nemcsak értelmes és következetes; valahol bujkál a tüneményekben a varázs is. Nem szabad babonásnak lenned, mert ez nem illik emberhez. De nem szabad teljesen megvetni a babonákat, mert ez emberfölötti, illetlen gőg. Inkább csak szelíd gúnnyal kell bánni babonáinkkal, mint aki mosolyog - de kissé fél is.

11

A rendszerről, melyet később megismerünk

A múló évek, az idősebb életkor csakugyan adnak valamit, amiért érdemes volt elviselni az élet sok fáradtságát, megaláztatását, fájdalmas vesszőfutásait is. Nemcsak tapasztalatokat adnak, mert a tapasztalatoknak önmagukban nincs sok nevelő erejük, mint ezt az életben mindenfelé láthatjuk: az emberek, bizonyos tragikus tapasztalatok birtokában is ugyanazokat a végzetes hibákat követik el, akkor is, ha előre tudják a következményeket. Nem, az idősebb kor nagy előnye, hogy rendszert tudunk felépíteni tapasztalatainkból, ha nem vagyunk egészen ostobák vagy aljasok, s nem óhajtunk öregségünkben az emberek által kinevetett és lenézett, ősz pojácák lenni! Mint a vándor, aki egy bonyolult hegyrendszert ismert meg vándorlásai közben, s a legmagasabb csúcsra érve, átlátja egy táj szerkezetét, áttekinti a hegycsúcsok összefüggő sorozatának geológiai törvényszerűségét, úgy látjuk mi is a múló évekkel a rendszert mindabban, ami történik életünkben és mások életében. Ez az áttekintés, melyet csak az évek múlása hoz meg, a legnagyobb elégtétel, melyet az emberi és világi dolgok megismerése közben szerezhetünk.

12

Arról, hogy minden nap tovább kell menned

S mert vándor vagy, minden nap tovább kell menned az úton, mely egyetlen célod, tehát lelked és a lelkedben elrejtett isteni tartalom megismerése felé vezet. Nem könnyű ez. Gondold csak meg, milyen sokfajta csábítás hívogat útközben, hogy megpihenj, félbeszakítsd utadat, mással törődjél! Szép nő áll az út mentén és bájos mosollyal int feléd. Tested és érzékeid felelnek e hívásra, szeretnél elvegyülni e szép testtel és átadni magad a kéj édes bódulatának. De tudnod kell, hogy a hiú és kéjes pillanatokat a teljes kietlenség és tanácstalanság követi. Mert lelked mást akar, s mikor tested megéteted egy másik test fülledt fűszerével, a lélek éhes és szomjas marad. Pénz, érdemrendek, címek, rangok akadnak utadba: de mit kezdesz mindezzel, ha a figyelem, fáradtság, idő, mely a világi elismerés ára, elvonja lelked legjobb erőit az isteni megismerésétől? Cimborák kurjongatnak az út mentén, s hívnak magukkal, kaján vállalkozásra biztatnak: mit nyerhetsz minden üzleten és szórakozáson, ha a játékasztal vagy a kocsmaasztal mellett vesztegelsz, s közben lelked kínzó sürgetéssel kérdi: "Miért lopod itt az időt? Mindez gyermekes és aljas. Tovább kell menned, hiszen dolgod van." Körülbelül így szól hozzád az élet, minden nap, minden pillanatban - megpihenni hív, kéjelegni, szórakozni, kielégülni a hiúságban és hatalomban. De mikor nem ez a dolgod! Vándor vagy és minden nap tovább kell menned. Nem tudhatod, meddig élsz, s egyáltalán lesz-e időd, eljutni utad végcéljához, lelked és az isteni megismeréséhez? Ezért menj minden nap tovább, sebes lábakkal és szegényen is. Mert vándor vagy.

13

A kísértésről és a tapasztalásról

A kérdésre, vajon vérteznek-e a tapasztalatok az élet olcsó vagy veszélyes, nagy erővel megszólaló kísértései ellen, tagadással kell felelni. Ilyen kísértések a hamis becsvágy, az indulati lehetőségek, mint a szerelem, szereplés, világi siker, az érzékek csábításai, az egészségünkre káros étkezésbeli túlzások, az ital és a bódítószerek, a testi szenvedélyek s azoknál is károsabb és veszélyesebb szellemi és jellembeli eltévelyedések, mint a bosszúvágy, a hazugság, a kapzsiság. Mindezek a veszélyek és csábítások minden életkorban konok ismétlődéssel kísértik meg az embert. A tapasztalás, mely arra tanít, hogy minden túlzás, hazugság és tisztátalan szándék csalódáshoz, csömörhöz, megaláztatáshoz és betegséghez vezet, nem óv meg attól, hogy e kísértések áldozatai legyünk. Csak a jellemünkhöz való hűség óvhat meg a bukástól, nem pedig tapasztalataink. A természetben nincsen feltétlen jó és rossz; de föltétlenül rossz az ember számára, amit nem tudunk büntetlenül egyeztetni jellemünkkel. Tehát itt is, mint mindig, mikor döntenünk kell, ne azt kutassuk, vajon a kínálkozó csábítás önmagában jó-e vagy rossz, hanem csak azt kérdezzük: megfér-e jellemünkkel az, amit elkövetni szándékozunk? A világi tapasztalás nem olyan fontos, mint jellemünk alapos és föltétlen ismerete. Vannak tapasztalatlan emberek, akik hűségesek jellemükhöz és ezért nem buknak el a világi vizsgán, s vannak öreg, agyafúrt rókák, akik nem tudják vágyaikat jellemükhöz igazítani, s ezért mindegyre elbuknak és szégyenletesen orra esnek.

14

A szenvedélyről

Azt hinni, hogy elvonulhatunk a szenvedély elől, éppen olyan őrület, mintha komolyan hinné valaki, hogy homokból házat és menedéket építhet a sivatag közepén a számum ellen.

A szenvedély éppen úgy értelme életünknek, mint az értelem, a mértéktartás és a megfontolt védekezés. Csak az lehet teljes és a természet rendjéhez okos engedelmességgel simuló ember, aki természetének megfelelő mértékkel és őszinteséggel tudja átadni magát teste és jelleme szenvedélyeinek. De nem lesz állat, mert ismeri a határokat, ahol foggal és körömmel meg kell kapaszkodnia a szélviharban, mely reá tőrt, az értelem korlátaiba. Ne tagadd a testet, de bánj vele méltányosan és fölényesen, mint az idomító a fenevaddal. Ne tagadd a becsvágyat, de jelöld ki határait. Ne tagadd az érzékeket, de úgy járj és kelj érzékeid lázadása közepette, mint a kapitány a viharba jutott hajó lázongó matrózai között: szigorral, megértéssel, kérlelhetetlenül és hősiesen. Mást nem tehetsz. Ez a legtöbb, amit ember tehet.

15

A jóra való restségről

A legtöbb emberi szerencsétlenség, nyomorúság, a reménytelen, szégyenletes és baljós emberi helyzetek igazi oka leggyakrabban nem is az emberek gonoszsága, hanem egyszerűen a tunyaság. Az a bizonyos "jóra való restség", melyről a Biblia beszél. Egy gyilkos meglehetősen ritka emberi tünemény. A gyilkossághoz már erő kell, egyéniség, képzelőerő, nagy indulatok. Gyilkosok ellen lehet védekezni is. Aki gyakoribb, s aki ellen nem lehet védekezni, s aki az emberi nyomorúságot és tragédiákat millió számra tenyészti, az a jámbor és tunya ember, aki elfordítja fejét, ha valamilyen aljasságot vagy jogtalanságot lát, nem emeli fel a telefonkagylót, ha segíthetne is e figyelmeztetéssel, óvatosan körüljárja az emberi nyomorúságot és szótlanul odább megy mellőle, holott különösebb áldozat és erőfeszítés nélkül visszaadhatná egy ember kedvét az élethez, vagy segíthetne egy nyomorulton. Az ember, aki harcra kel a világgal a maga zsarnoksága érdekében, nem olyan veszedelmes, mint az udvarias, sunyi és megfontolt középszerűség, a hümmögő középutasság, a gyáva és lusta önzés. Ez a főbűn. Ez a fajta ember csinálja a világot olyanná, amilyen, s neki köszönhetjük, ha e tapasztalatok birtokában különösebb sajnálkozás nélkül búcsúzunk halálunk órájában az emberi világtól.

16

A világ hívásáról

Sok bonyodalmat és zavart okozott életemben a világ hívásának, vonzásának s a lényemtől és hajlamaimtól idegen világi szereplésnek állandó összeütközése. Mert az emberek társas lények, s ez a szép hajlam egyáltalán nem megvetni való bennük: helyes, ha az emberek keresik egymás társaságát, értelmes és baráti hangulatú beszélgetések során megismerik egymás nézeteit, s ha legtöbbször nem is kapnak mást az együttlétektől, mint az élet magányának időleges feloldását, már ez is megérte azt a kevés fáradságot és kényelmetlenséget, amely az ilyen összejövetelek ára. Az ember társas lény, s legtöbbször éppen társaságban bontja ki jellemének szép képességeit: aki méltányosan és türelmesen társalog, meggondolt és kellemesen fogalmazott párbeszédben iparkodik megismerni embertársai nézeteit a világról és az emberi sorskérdésekről, türelmesen felel az ellenvetésekre, nem ítél idő előtt, jól fogalmazza meg válaszait és aztán alkalmazkodásból, udvariasságból sem hajlandó eltérni attól, amit igazságnak megismert: az ilyen ember tulajdonképpen a legszebb emberi feladatot végzi, mikor társaságba megy, s ott megismeri embertársai véleményét és nem hallgatja el a magáét. De a legtöbb embert inkább csak a hiúság, az unalom elől való menekülés vágya vezérli embertársai körébe; s nagyon ritka az olyan eset, melyet emberek között töltöttünk el, és utána nem éreztünk buntudatot, mintha valamilyen kicsapongásnak vagy tivornyának lettünk volna részesei és bűntársai. Nagyon kell vigyázni, hogy kerüljük az olyan házak meghívásait, ahol a háziak a "társaság"-tól valamilyen társaságbeli vagy mesterségbeli rangjelzést remélnek. Az ilyen társas együttléteknél a meghívottakat úgy tekintik, mint egyfajta ritka árut, melyet a háziak eladnak a világi hiúság piacán.

A társas életet, annak nagyvilági vagy mesterségi változatait mindig kerültem. Nem röstelltem azt sem, ha meg kellett bántanom embereket, akik hiúságuk vagy hamisan értelmezett becsvágyuk érdekében hívogattak házukhoz. "Meghívni" nagy művészet, igen sok lelki nemesség, tapintat, ember- és helyzetismeret kell hozzá. S meghívást elfogadni, vagy nem fogadni el: ez is jellem kérdése, mint minden emberi kérdés.

17

Azokról, akik társaságban előadnak

Vigyáznunk kell társaságban azokra az emberekre, akik soha nem asztalszomszédjukhoz, hanem mindig az egész társasághoz beszélnek, azt akarják, hogy minden szavukat minden jelenlévő hallja, zsugorian vigyáznak arra, hogy egyetlen szavuk se guruljon asztal alá, állandóan történeteket mesélnek, előadásokat tartanak a maguk kiválóságának bizonyítására és a társaság elbűvölésére. Az ilyen embereket kedvelik és szívesen hívják társaságba, mert elfoglalják a jelenlevők eszméletét, érdekességet és néha jókedvű hangulatot nyújtanak az egybegyűlteknek. De ezek az emberek hamis próféták: nem az fontos nekik, amit mondanak, nem is, hogy meggyőzzék azokat, akikhez beszélnek; egyes-egyedül saját hiúságuk kielégülése fontos nekik. Az ilyen emberek társaságát tanácsos gondosan kerülni.

18

Arról, hogy negyvenéves korára mindent tud az ember

Marcus Aurelius mondja, hogy negyvenéves korára egy férfi, akiben világít egy szikrája az értelemnek, mindent megélt és mindent tud, ami előtte történt az időben az emberekkel, s ami az utána következő időben történhet még.

A részletek lehetnek változatosak és eltérőek, de az alapélmény - minden emberi élet közös alapélménye - negyven év alatt csakugyan megtörténik minden emberrel. Megélte a szenvedélyeket, tapasztalta a természeti törvények állandóságát, és teljes bizonyossággal tudja, hogy halandó. Többet nem tudott Caesar sem, Antonius sem, Marcus Aurelius sem, többet nem fog tudni az ember az időben önmagáról és a világról soha. Minden más csak ismétlődés.

19

Arról, hogy aki megtudott valamit, egykedvű lesz

A tudás mögött az egykedvűség van. Ha megtudsz valami valóságosat az életről, nyugodt leszel és egykedvű.

Ez az egykedvűség nem panaszkodik. Nem vádol, nem kér számon, nem követel bosszút, sem elégtételt, sem magyarázatot. Minden reménytelen, ami emberi. Csak az isteni a teljes, csak a lélek nem reménytelen. Mit akarhat az ember mást, mint egykedvűséget, ha emberi vágyakkal fordul az isteni felé? A beavatott ember csendes. Tudja, hogy nem lehet segíteni. A legtöbb, amit tehet, ha nem árt másoknak és magának. Aki a halál felé él, aki az emberek között él, tehát az igazságtalanságban él, mit is reméljen? Ha szívét egyfajta nyugalomra és alázatra tudja nevelni, ez már csaknem vigasztalás és derű.

20

A kényelemről és a magányosságról

De hiába mondjuk: "Nem érint a világ gáncsa, sem elismerése! Minden mulandó!" - ha lelkünk mélyén nem érezzük, hogy megtettük kötelességünket a világ felé is. Ezt az önvádat gyakran éreztem. Nem olyan nehéz lemondani arról, amit a világ hiú elismerésben, szórakozási lehetőségekben, társadalmi vagy anyagi kielégülésben nyújt, s visszavonulni az emberektől, csak feladatainknak s annak a kisebb körnek élni, melynek emberi szolgálatát elvállaltuk. Nem könnyű ezt sem megtenni, de nem is lehetetlen; rosszallással fogadják elvonulásunkat, mert a világi dolgok megvetését és bírálatát látják az ilyen magatartásban; különcnek neveznek, de ugyanakkor bizonyos tisztelet is övezi a mord remetét, s ez a tisztelet és elismerés kielégíti hiúságunkat. Ezenfelül sok kényelmetlenségtől is megszabadulunk, mikor elvonulunk az emberek elől.

De egy hang mégis azt súgja nekünk, hogy önzően, kényelmesen cselekszünk, mikor teljesen elvonulunk az emberekkel való érintkezés elől, s a remete magasztos magányába burkolva bolyongunk művünk és életmódunk sivatagában. Először is, a franciák egyik szava szerint, minden remete gyanús, aki pontosan ismeri a menetrendeket - a legtöbb remete, aki sértődöttségből vagy kisebbségi érzésekből az, pontosan ismeri a vonatok indulási idejét, a vonatokét, melyek visszavihetik a világba! - s a legtöbb "nagy magányos" körül úgy sugárzik a hiúság légköre, mint az északi fény, amely csak fénylik, de nem melegít és nem világít. Aztán, nincs mindenkinek joga, magányosnak lenni. A magányhoz csak annak van joga, az emberektől elvonulni csak annak van igazi jogcíme, aki az emberek ügyét jobban tudja így szolgálni. Mert senkinek nincsen joga spleenbol*, dacból, gőgből vagy hiúságból magányosnak lenni. De ha vérmérsékletünk és munkánk természete, mellyel az embereknek akarunk szolgálni, olyan, hogy ehhez magányra van szükségünk, akkor, csak akkor, elkerülhetjük az emberek társaságát. De az ilyen munkás és az ilyen munka ritka, s az ember, aki a magányt választja, elébb vessen alaposan számot lelkiismeretével.

21

Arról, hogy mindenben az idő dönt

Mikor az élet, valamilyen emberi helyzet döntésre kényszerít, vigyázz, hogy az elhatározásokat a változás törvényének térfogatába állítsd: mert minden "döntés" az időben kap csak végső tartást és alakot.

Döntsél, de ne olyan föltétlenül! Ne olyan mindenáron! Ne olyan egészen! Add meg az emberi elhatározásnak azt a játéklehetőséget, amelyre szüksége van, hogy beilleszkedjék a világba és az időbe, elhelyezkedhessék az emberi szándékok, a változás törvényei között. Ne akard esküvel, szöggel és kalapáccsal rögzíteni minden időkre azt, amin az éjszaka és a reggel is változtat valamit, szíved és értelmed is örökké csiszol, másít, alakít valamit, ma, holnap és örökké. Adj az elhatározásnak időt és térfogatot, hogy megtalálja igazi helyét és formáját a világban. Döntsél, de ne nagyon! Döntsél, de ne föltétlenül! Cselekedjél, de ugyanakkor bízz mindent az időre is. Meglátod, holnapra vagy esztendő múltán, hogy nem te döntöttél, hanem a térfogat, melyben minden emberi ügy eldől: az idő.

22

A hiúságról

Legtöbbet és legkegyetlenebbül a hiúságtól szenvedtél? Mindig be akartad bizonyítani magad? Értelmed, szellemed vagy más, gyanúsabb és nevetségesebb képességeid, társas biztonságod, fellépésed vagy az emberi dolgok ismeretében való jártasságod? Forgolódtál a világi piacon, s oly nevetséges voltál, mint a clown* a cirkusz fűrészporos porondján, mikor utánozza az állatszelídítők és erőművészek veszélyes mutatványait. S miért nem gondoltál soha arra, hogy a tetszés, melyet így arathatsz, egy unatkozó, kaján és gyermekes tömeg alkalmi tetszése csak? Egyetlen pillanata a magánynak, az önismeretnek, mikor legyőzted a hiúságot, többet adott neked is, az emberi világnak is, mint minden mutatvány, mellyel a világ előtt illegetted magad. Egyetlen mozdulata az alázatnak nagyobb hőstett, mint minden mohó produkció, melyet az emberek megtapsolnak. Gondolj erre, míg nem késő.

23

Arról, hogy a szépség törékeny

Nyugtalan vagy, mert érzékeid ingerli és megzavarja ez a szép, fiatal nő, s attól kell tartanod, szépségét és fiatalságát megosztja másokkal is? De mit is vártál tőle? Valamilyen zárdai fogadalmat, komor hőséget? Nem azért szép és fiatal. Gondold csak el, milyen nagy gond és aggodalom számára ez a törékeny szépség és múló fiatalság, ez a gonosz ajándék, mellyel megáldotta és megverte a Teremtő - ez a szépség, mely minden nappal és pillanattal változik, múlik, halványabb és törékenyebb lesz? Gondolhat-e másra, adhatja-e szívét másnak, mint tulajdon szépségének és fiatalságának, foglalkozhat-e mással igazán, egészen, szíve és érdekei szerint? Mintha a reggel egy verőfényes pillanatát szeretnéd rögzíteni, vagy a tenger egyfajta világítását, s azt kívánnád, maradjon a világ örökké ilyen! Tanulj szerénységet, örülj a szépségnek, s ne várj tőle mást, mint amit adhat. Az élet melegségét pedig keresd másutt; a szépség hideg láng, nem lehet melegedni mellette.

24

A betegségről, általában

A betegséget azzal az alázattal kell fogadni, ahogyan a bűnös a megérdemelt és méltányos ítéletet fogadja. Mert mindig jellemünk, természetünk, indulataink és szenvedélyeink, gyöngeségeink és bűnös hajlamaink ütközéséből származik a betegség. S ha elüt a villamos az utcán, akkor is te vagy az oka: miért nem voltál még sokkal éberebb, megfontoltabb és elővigyázatosabb, mint az ellenséges világ!

Nem mondom én, hogy elővigyázattal, megfontoltsággal és önuralommal elkerülheted a nyavalyát. A betegség a mindent teremtőés mindent pusztító életnek egyik természetes kelléke és szerszáma. De a kivégzés módját legtöbbször magad választod. A természet jóságos hóhér: ha akarod, a csendes elégés, lassú ellobbanás bölcs és méltóságteljes halálnemét nyújtja neked. De ha nem viselkedsz jellemednek megfelelően - feltételezve, hogy emberséges és jó a jellemed -, lassú tűzön pirít meg. Erre kell gondolnod, mikor megtámad a betegség.

25

Arról, hogy megcsaljuk az orvost

Valahányszor orvoshoz mentem, nem tudtam szabadulni a kínos és megalázó érzéstől, hogy megcsalom a derék embert, aki mestersége és emberismerete szerint, aggályosan és gondosan, de teljesen reménytelenül foglalkozik velem. Mert mindaz, amit ajánlhatott - az orvosságok, különféle gyógymódok, víz vagy sugár, porok és folyadékok -, talán gyógyította vesém, májam vagy szívem, de nem gyógyíthatta azt, ami a betegség egyetlen oka: életmódom, mely jellememből, alaptermészetemből és hajlamaimból következik. Ezért, komolyan és udvariasan, legjobb tudásunk szerint, de mindig megcsaltuk egymást, az orvos és a beteg. Életmódokat nem lehet gyógyítani, s megváltoztatni is csak ideiglenesen lehet.

Ezért gondoskodik a természet, bölcsen, a betegségekről: mert a legtöbb ember csak a nyavalya kényszerű vesztegzárában piheni ki időlegesen szenvedélyeit. "Il est quelque fois saine d'etre malade!"* - mondotta egy francia. A legtöbb ember elpusztulna negyvenöt éves korában, ha nem pihenne meg közben néhány hétre a betegágyban.

26

Az egyezkedésről

Mindennél fontosabb, hogy munkánkat, hajlamainkat és életütemünket egyeztessük a természet nagy és örök ritmusával. A hold járása, a szelek fordulása, a nap forrósága, az éjszaka áramai, mindez alakítja személyes sorsunkat, keddi vagy szerdai életrendünket is: az ember hallja, nagyon messziről, az intéseket és figyelmeztetéseket, a világmindenség óvó-igazító zörejeit... Egyszerre kell élni a nappal, a holddal, a vizek áradásával, a hideggel és meleggel: soha nem ellene, mindig belesimulva a világ összhangjába, a teremtés és pusztulás teljes rendjébe. Csak azok botlanak meg az életben, akik valahogyan belülről süketek a világ hangjai iránt.

27

Arról, hogy a szívünkkel is kell élni

De egyszerre kell élni szívünkkel is, azzal a másik életütemmel, mely titkosabb, leplezettebb, nehezebben megismerhető, mint a világ áramlásának rendje. Akinek szíve, készséges ütemmel, nyolcvanat ver, ne akarjon maratoni versenyfutók módjára élni. Állandóan hallani kell testünk és jellemünk titkos morzejeleit, e finom és erélyes üzeneteket, melyek megszabják életed igaz mértékét. Kinek érzékeit eltompította a becsvágy, a szenvedély, nem hallja többé e hangokat. Az ilyen ember teste, lelke és a világ üteme ellen él; emberhez nem méltó módon él, tehát embertelenül bűnhődik.

28

Arról, hogy mikor van jogunk erőszakosan
változtatni az élet helyzetein

Munkaköröd fáraszt, úgy érzed, máshol, más emberek között, másféle életfeltételek mellett igazibb erővel és megelégedéssel tudnál dolgozni. Az emberi együttélés kimerített, családod, kedvesed, barátaid terhedre vannak, s ösztökél a vágy, hogy új kapcsolatokat szerezzél. Lakásod minden zegét-zugát vakon ismered már, s reménykedsz, hogy az új, korszerűbb, kényelmesebb lakásban megtalálod tested kényelmét és lelked nyugalmát. Igen, a várost is untig ismered már, ahol születtél, nevelkedtél, férfivá serdültél. Igen, az országot is, mely hazád, megismerted, mint a bányász a tárnákat, ahol negyven, ötven éven át dolgozott; nemcsak vízszintesen, hanem függőlegesen ismered, minden veszélyével és mélységével. És hallottál idegen országokról, távoli világokról, ahol méltányosabbak az emberi együttélés feltételei. Kínoz a kétely, sürget és ösztökél a vágy, hogy elhagyjad munkahelyed, családod, kedveseid, városod, hazád, s erőszakos mozdulattal kiszakítsd magad mindabból, ami eddig életed környezete volt.

A kísértés órájában vizsgáld meg tapasztalataid, értelmed, jellemed és a világi dolgok igaz természetének ismeretében vizsgáld e vágyakat. Új emberek nem adhatnak neked semmit, ami alapjában megváltoztatná a világhoz való viszonyodat; mert csak te adhatsz magadnak valami elhatározót és lényegeset. Hasonlóképpen az új munkahelyen is munkás maradsz, és rajtad múlik, milyen erővel teremtsz magadnak az új helyzetben megfelelő munkalehetőségeket. Minden rajtad múlik. Éppen így az új városban, az idegen országban, ahol méltányosabbak az emberi együttélés feltételei, megtalálod idővel ugyanazt az emberi önzést, kapzsiságot, hiúságot és rosszakaratot, ami hazádban gyűlöletesnek tetszett; mert az emberi alaptermészet nem változik meg az országhatárokat jelző sorompók mögött. S ezenfelül még idegen is leszel; s idegennek lenni mindig annyi is, mint nyomoréknak lenni. És az emberi törvények egyike parancsolja, hogy mindig, feltétlenül maradj hűséges hazádhoz, még akkor is, ha ez a haza zsarnoki módon, méltánytalanul bánik el gyermekeivel.

Mikor van hát jogod erőszakosan változtatni életed körülményein, keretein és helyzetein? Semmi esetre sem akkor, ha unalmad szűntét, vágyaid kielégülését, bosszúd betelését reméled az ilyen elhatározástól. Maradj, ahová az élet állított, végezd kötelességed és töltsd meg lelked az igazsággal; többet az új világban sem kaphatsz, a déli szigeteken sem. De ha úgy tapasztalod egy napon, hogy munkád, életed környezete és feltételei nem egyeznek jellemeddel - akkor és csak akkor szánd el magad a változásra. És tudjad, hogy te minden változáson belül ugyanaz maradsz.

29

Az öltözködésről

Az öltözködéssel egyáltalán nem kell törődni.

30

Az önkéntes fogadalmakról

Az önmagunknak tett önkéntes fogadalmakat - "holnaptól nem teszem ezt vagy azt, így vagy úgy élek, ezzel vagy azzal foglalkozom" - talán még alaposabban meg kell fontolni, mint az embereknek adott szavunkat. Mert az embereknek adott szót vissza is vonhatjuk, ha úgy látjuk, hogy a világ változik szavunk körül, másképpen helyezkednek el az emberi dolgok az egyszer igazságnak megismert és fogadalomban megvallott eszme körül. Az igazság is változik. De az önmagunknak adott szó annyit jelent, hogy szerződést kötöttünk jellemünkkel, mely nem változik, s ezért a vele kötött szerződést sincs módunk megváltoztatni. Ha a világ megvet, mert valamilyen lelkiismereti okból nem tudtuk megtartani adott szavunkat, ezt a megvetést túl lehet élni, mert a világ sem erkölcsös szerződő fél. De ha jellemünket csaljuk meg, akkor is van ugyan módunk továbbélni, de belső magatartásunk bizonytalan lesz, bűntudatos és ingadozó.

31

Az élet ritmusáról

Mindig váltani az élet ritmusát. Tudatosan és figyelmesen cserélni munkát és pihenést, koplalást és bőséget, józanságot és mámort, igen, még gondot és örömet is; tudatosan felállani az élet terített asztala mellől, mikor legjobban esik a bőség, tudatosan bekapcsolni gondokat és feladatokat, melyeknek nevelő erejük van. Nem elbízni magad semmiféle helyzetben. Mindennek alján az isteni gondolat van, a szellem, mely kormányozza a világot: s ez a szellem nem tűr semmiféle magabiztos kedvtelést, önhitt elégedettséget, pislogó és lusta kielégülést. Mindig alakulni s változtatni, odasimulni és áldozni valamit, mindig adni, amikor kapsz, mindig továbbadni, amit szereztél, így vagy úgy... Csak nem "biztonságban" élni. Mindig várni a vihart és a tűzvészt. S ha beköszönt a vihar és a tűzvész, nem csodálkozni és nem sopánkodni. Nyugodtan mondani: "Itt van." S oltani és védekezni.

32

Arról, hogy semmitől nem kell félni

Ha jó ügyet védesz, mitől is félhetsz? Mi is történhetik veled? Letepernek, megrágalmaznak, kirabolnak, meggyaláznak? Vádakkal fordulnak ellened, hamisan ítélnek? Mindez nem változtat azon, hogy az ügy, melyet védtél, jó volt, s ezért jó volt az is, amit csináltál, mikor a jó ügy védelmére szegődtél. Ilyenkor ne törődj senkivel és semmivel, csak az ügy igazával, melyet meg kell védened. Végül is tehetetlenek az igazsággal szemben. Letiporhatnak, de meg nem győzhetnek, vádolhatnak, de meg nem hazudtolhatnak, elvehetik életed, de nem vehetik el igazságod. Csak akkor nem vagy magányos az életben, ha jó ügyet védesz. Nincs fizetség és jutalom az ilyen perben. De nincs alku sem. Ezért soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz.

33

Arról, hogy szabadok vagyunk

Mikor a hatalmasokkal állasz szemközt, gondolj mindig arra, kitől kapták ezek az emberek hatalmukat? S mit is tehetnek ellened? Elvehetik javaidat, szabadságod vagy életedet? És aztán? Parányi mikroba, fertőző baktérium is elveheti életed, mely törékeny és mulandó, mint a rovarok élete. Nem, a leghatalmasabb úrnak sincs igazi hatalma lelked fölött, s ezért tehetetlen, ha te igazságos vagy, s ő igazságtalan. Csak akkor tehet ellened valamit, ha téged bűnben talál, s ő igazságos. Ezért ne arra gondolj, mit mondasz majd a nagy úrnak, hogyan viselkedel; csak arra gondolj, hogy szabad vagy, amíg igazságos vagy, s a nagy úr tehetetlen igazságod ellen.

34

Arról, hogy a bölcsek is meghalnak

Minden olvasmánynak, mely álláspontra és magatartásra tanít a halállal szemközt, megalázó és csüggesztő utóíze van. Mind ez "ars beatae moriendi"-k*, az ókor pogány és a középkor keresztény bölcsei, a sztoikusok, a hitvallók, a humanisták, az újkor természettudósai iparkodnak meggyőzni, hogy a haláltól egyáltalán nem kell félni. Védekezésül és magatartásként egyesek gőgöt és magasztos méltóságot ajánlanak, mások bölcs szelídséget és beleegyezést, megint mások közönyt, egyesek rajongást, vágyakozást, mintha a halál valamilyen legfőbb jó lenne, a túlvilági űdvőzülés belépőjegye, melyet megváltani nem is siethetünk eléggé mohón. Így beszél Seneca, mikor közönyt tanít, mert elénk tárja, milyen semmis, esendő és figyelemre méltatlan mindaz, amit elhagyunk az életben, így a keresztény Boetius, így Huxley, a természettudós, mikor úgy látja az életet és a halált, mint egyfajta vegyi folyamat két változatát. Minden bölcs iparkodik valamilyen emberi álláspontra tenni szert a halál rémségével szemben.

Ez az iparkodás emberi, megható. Éppen ezért, reménytelen. Gondolj arra, hogy a bölcsek is meghalnak. S hasztalan mondják: "a halál csak változás" - szívünket s innen szívüket sem tudják e bölcsességgel megnyugtatni. Értelmük talán megismeri ez igazságot; szívük nyugtalan marad. Seneca fogvacogva halt meg. Ne röstelld a halálfélelmet. Ne szégyelld megvallani, hogy fáj itt hagynod ezt a förtelmes és nagyszerű bizonyosságot, az életet, az ismeretlen és baljósan érthetetlen bizonytalanságért, ami a halál, a megszűnés, a semmi. Félj csak, nyugodtan. Ne sopánkodj, de félj. Máskülönben, ha ez könnyít lelkeden, sopánkodhatsz is. Ne akarj "méltóságteljesen", tehát hazugon meghalni. Halj meg, ahogy éltél: ember módra, tehát kissé hősiesen, s gyáván is.

35

A valóságos igényről

Többet, sokkal többet élni fűvel, növénnyel, gyümölccsel. Kevesebbet, sokkal kevesebbet zsíros és fekete hússal! Sok halat enni, s mindennap rozskenyeret. Napközben nem inni soha, semmiféle szeszes italt, s ha már iszol, csak este, csak étkezés után, csak tiszta bort, soha máskor és semmi mást. Ha egy nap boroztál, huszonnégy rákövetkezőórán át nem érinteni meg a borospoharat. Hallani véred zúgását, mikor őszinte vággyal akar elvegyülni egy másik test vérének ütemével. Elfordulni minden alkalmi kísértéstől. Tudni, mikor akarsz te igazán valamit, te, a tested, az ízlésed, a vérmérsékleted, s mikor vagy falánkságból, hiúságból, unalomból éhes vagy szomjas, vagy érzékien kíváncsi.

Tested valóságos igényei és jellemed mértéke szerint élni.

36

Az ellenségről

Vannak a közömbösek, a barátok, az ellenfelek, akik valamely eszme vagy meggyőződés, vagy érdek parancsszavára harcolnak ellened. Ez az emberi élet rendje, csak így van szép feszültsége az életnek: barátok és ellenfelek között, a közömbösök nagy tömegében.

S aztán van az ellenség. Nem ellenfél ő, több annál. Mintha a végzet kijelölt volna kettőtöket egy párharcra, melynek nincs oka, sem értelme. Tudsz róla, ahogy ő is tud felőled, noha az élet, a pálya semmilyen területén nem keresztezted útját. Gyűlöl téged, kenyeredre, életedre tör: soha nem vétettél ellene. Egy életen át kerülitek és keresitek egymást.

Mit is tehetsz ellene? Mindenekelőtt iparkodj megérteni. Ő az ellensúly életedben. Máskülönben suta és balog lenne életed küzdelme. Szükséged van reá. Le kell győznöd magad, hogy őt legyőzhesd. Meg kell ismerned az igazságot, hogy igazad legyen vele szemben. Jobbnak kell lenned, mert ő gonosznak hisz és hirdet téged. Isten őt jelölte ki társadul a földön. Közös vállalkozásotok van, mint a bajvívóknak. Ne döfd le idő előtt; egyáltalán ne döfd le. Ő tanít meg élni, harcolni, védekezni. Tudjad, hogy szükséged van reá.

37

A nőkről általában

Köszönet a nőknek.

Köszönet neked, aki megszültél. És neked, aki a feleségem voltál. És neked, te harmadik, tizedik, ezredik, aki adtál egy mosolyt, gyöngédséget, egy meleg pillantást, az utcán, elmenőben, vigasztaltál, mikor magányos voltam, elringattál, mikor a haláltól féltem. Köszönet neked, mert szőke voltál. És neked, mert fehér voltál. És neked, mert a kezed szép volt. És neked, mert ostoba és jó voltál. És neked, mert okos és jókedvű voltál. És neked, mert türelmes és nagylelkű voltál. És neked, mert betakartad hajaddal arcomat, mikor megbuktam és rejtőzni akartam a világ elől, s neked, mert tested meleget adott testemnek, mikor fáztam az élet magányában. És neked, mert gyermeket szültél nekem. És neked, mert lefogod majd puha ujjakkal a szemem. És neked, mert kenyeret és bort adtál, mikor éhes és szomjas voltam. És neked, mert testedből a gyönyör sugárzott. És köszönet neked, mert jó voltál, mint az állatok. És neked, mert testednek olyan illata volt, mint a földnek az élet elején. Köszönet a nőknek, köszönet.

38

A hazáról és az államról

Nevelhetünk-e valakit hazaszeretetre? Mintha azt mondanám: "Korbáccsal és szöges ostorral kényszerítlek, hogy szeresd önmagadat." A haza nemcsak föld és hegy, halott hősök, anyanyelv, őseink csontjai a temetőkben, kenyér és táj, nem. A haza te vagy, szőröstül-bőröstül, testi és lelki mivoltodban; ő szült, ő temet el, őt éled és fejezed ki, mind a nyomorult, nagyszerű, lángoló és unalmas pillanatokban, melyek összessége életed alkotja. S életed a haza életének egy pillanata is.

Hazaszeretetre nem tudlak megtanítani: őrült az, aki önmagát tagadja. Hazád a történelmi méretekben megnagyított és időtlenített személyiség. A haza a végzet, személyesen is. Nem fontos, "szereted"-e, vagy sem. Egyek vagytok. De úgy látom és tapasztalom, hogy te - szóval, ünnepélyesen, írásban és a dobogókon - inkább az államszeretetről teszel bizonyságot és hitvallást. A hazától ugyanis nem lehet várni semmit. A haza nem ad érdemrendet, sem állást, sem zsíros kenyeret. A haza csak van. De az állam ad finom stallumot, csecse fityegőket szalonkabátodra, príma koncot, ha ügyesen szolgálod, ha füstölővel jársz körülötte, ha - férfiasan, kidüllesztett mellel megvallod a világ előtt, hogy te szereted az államot, akkor is, ha kerékbe törnek. Általában nem törik ezért kerékbe az embert. Éppen ezért, minden államszeretet gyanús. Aki az államot szereti, egy érdeket szeret. Aki a hazát szereti, egy végzetet szeret. Gondolj erre, mikor hörögsz a dobogókon és melled vered.

39

A gyalázatról és a mások fájdalmáról

Az ember, aki vértezetten és az ember rangjához illő módon akarja megállani helyét az élet kegyetlen ütközetében, helyesen cselekszik, ha nemcsak pártatlanságra és föltétlen igazságosságra, hanem félelem nélkül való büszkeségre, mindenfajta emberi ármánynak és veszélynek megvetésére, mindenféle emberi helyzetnek fölényes szemléletére neveli magát. Fölény alatt nem a nyegle közönyt értem, hanem az értelmes és jellemes ember hidegvérét az élet mindenfajta támadásával szemben. Az emberi aljasságot, nyomorúságot, a balesetek és tragédiák szövevényét, az eshetőségeket, melyek minden pillanatban ólálkodnak körülöttünk, hogy megdöntsék azt, amit magunkban vagy a világban - művünk eszközeivel - építettünk, megzavarják lelkünk nyugalmát, megfertőzzék életünk viszonylagos elégedettségét, elrabolják azt, amit jogosan szereztünk: mindezt nem lehet eléggé felülről, eléggé közömbösen, hidegen és fölényesen nézni.

Csak akkor nincs jogunk hidegnek és fölényesnek maradni, ha azt látjuk, hogy ártatlanokat gyaláznak és kínoznak. Ilyenkor ne kíséreld meg, ember, valamilyen szemlélet, bölcselet vagy magatartás ormairól, mozdulatlanul és hidegen nézni az emberi nyomorúságot. A magad ügyében maradj előkelő, hideg, érzéketlen és gőgös. A mások nyomorúsága ügyében érezzél, hevüljél, cselekedjél - ne ódzkodjál attól, hogy terhére legyél a hatalmasoknak, kunyerálj, vesztegess, ha kell, kövess el mindent, hogy segíts. A mások ügyében nem lehetsz pártatlanul és hidegen bölcs, sem büszke, sem fölényes. Az ártatlanok fájdalma és megalázottsága kötelez, hogy elhagyd nyugalmad szirtjeit. Akkor, csak akkor, nincs jogod magányosnak és büszkének maradni. Ezt jegyezd meg jól!

40

A lelkiismeretről

Csak a lelkiismeret lehet bírád, hóhérod vagy pártfogód, senki más! Ha írsz, csak a lelkiismeretnek tartozol számadással, senki másnak. Mindegy, mit várnak tőled, mindegy az is, mivel büntetnek, ha nem azt adod nekik, amit remélnek tőled, vagy amit hallani szeretnek! A börtön és a szégyen, a pellengér és a meghurcoltatás, a hamis vád és a nyelvelő megalázás, a szegénység és a nyomorúság, mindez nem érint igazán. Csak lelkiismereted tud büntetni, csak ez a titkos hang mondhatja: "Vétkeztél." Vagy: "Jól van." A többi köd, füst, semmiség.

41

Arról, hogy az írót senki nem védheti meg

Valahányszor hajszát és támadásokat indítottak ellenem - s egy írói pálya során ezek a hajszák elkerülhetetlenül ismétlődnek, néha életveszélyes fordulatokkal -, tapasztaltam, hogy a megtámadott írót semmiféle külső segítség nem védheti meg. Sem a hatalom, sem a bíróság, sem a pályatársak segítsége, még a jóindulatú emberek önkéntes felbuzdulása és a tapasztaltak bölcsessége sem. Az írót egyes-egyedül csak művei védik. Még csak nem is művei minősége, mely mindig egyenetlen, hanem a s z á n d é k, mely egy írói élet munkáján átvilágít. Ez a rejtélyes sugár és erő, mely valamilyen - viszonylagos - sérthetetlenséget ad az írónak. Az író csak abban bukhat el, ha bizonyítani tudják, hogy munkájának szándéka nem őszinte. Akkor az író és műve harakirit követnek el. Minden más nem számít sokat: a vád sem, a védelem sem.

42

Az olvasásról

Erővel olvasni. Néha nagyobb erővel olvasni, mint amilyen erővel az írás készült, melyet olvasol. Áhítattal, szenvedéllyel, figyelemmel és kérlelhetetlenül olvasni. Az író fecseghet; de te olvass szűkszavúan. Minden szót, egymás után, előre és hátra hallgatódzva a könyvben, látva a nyomokat, melyek a sűrűbe vezetnek, figyelni a titkos jeladásokra, melyeket a könyv írója talán elmulasztott észlelni, mikor előrehaladt műve rengetegében. Soha nem olvasni fitymálva, mellékesen, mint akit egy isteni lakomára hívtak, s csak a villa hegyével turkál az ételekben. Elegánsan olvasni, nagylelkűen. Úgy olvasni, mintha a siralomházban olvasnád az utolsó könyvet, melyet még beadott celládba a porkoláb. Életre-halálra olvasni, mert ez a legnagyobb, az emberi ajándék. Gondold meg, hogy csak az ember olvas.

43

A Rendről és a Gondviselésről

Úgy tapasztaltam, hogy az emberi élet alján rend van. S mert az emberi élet a Teremtés legbonyolultabb megnyilatkozási formája, valószínű, hogy máshol is rend van, a kezdetlegesebb és egyszerűbb létezés világában is, a kőzetek, mosómedvék, hüllők és a bolygócsillagok természetében is. Mindenben rend van, a dolgok eljutnak hozzánk, akkor is, ha ujjunkat sem mozdítjuk, s rend van abban is, hogy időnként mozdítjuk ujjunkat, vagy lelkünket a célból, hogy a dolgok eljussanak hozzánk, mi eljussunk bizonyos helyzetekhez, emberekhez, gondolatokhoz, melyekhez személy szerint, elodázhatatlanul közünk van. Mindebben rend van, ebben hiszek.

De hiszek abban is, hogy e rend mögött szándék is van, melyet nem ismerek. Nevezd, ahogy akarod. Én Gondviselésnek nevezem. Ez a szándék törődik velem, személyesen, büntet, vezet, elrendezi dolgaim, a mélybe taszít, minden pillanatban ellenőriz, építi körülöttem a világot és épít engem a világban, felhasznál. Aki ezt nem érzékeli idővel, vaksi és süket. Minden mögött a Gondviselés van: ebben is hiszek.

44

A méltányos ítélkezésről

Olyan méltányossággal ítélni a magad ügyében is, mint ahogy méltányosságra neveled magad a mások ügyében. Nincs jogod a türelmetlenséghez, méltatlansághoz, túlzott követeléshez magaddal szemben sem. Ha azt akarod, hogy a világ elismerje emberi rangodat, ismerd el te is a magad rangját. S viselkedj annak megfelelően, türelmesen és nagylelkűen. Ne követelj magadtól többet, sem mást, sem rosszabbat, mint amit te méltányosnak ítélsz mások számára. Nem lehet önmagunkkal szemben feltétlenül követelődzni. Iparkodj szerényebb lenni, tudjad, hogy erőid gyászosan végesek. Munkában, becsvágyban, emberi igényben szánd magad is, nemcsak a többieket. Nem elég az embereket sajnálni; sajnáld magad is. Te is ember vagy: s oly könnyű ezt a világi versenyben elfelejteni. Nemcsak mások felejtik el; legtöbbször magad is.

45

A lélekről és a hatalomról

Minden régi bölcselet égető kérdése volt: "Mi van az ember hatalmában?" S egyhangúan felelték mind: "Csak a lelke."

Ez a legrégibb, igen, az egyetlen igazság, melyet az ember értelme megismert és föltétlen igaznak elfogadott. Az idő, a tapasztalás, az érzékelés és a tűnődés nem változtatta meg ezt az igazságot. Csak lelkünk van hatalmunkban, semmi más. De ez a hatalom korlátlan. Nem sértheti meg senki, nem veheti el tőlünk senki a lelkünk fölött gyakorlott hatalmat, nincs az a zsarnok, nincs az a társadalmi rendszer, természeti törvény, mely megakadályozhatná, hogy lelkünkben szabadok legyünk. Ez a szabadság föltétlen. S ehhez a szabadsághoz odamérve minden más szabadság, melyet a társadalom, a hatalom és a pénz adhat nekünk, töredékes és viszonylagos.

46

Az orvosokról és az égtájakról

A középkorban élt a balhit, hogy az orvosok hozzák a betegségeket egyes vidékekre, mint mesterségük anyagát. Montesquieu évszázadok múltán szembefordult e tévhittel.

Nem az orvosok hozzák a betegséget, hanem a betegségek hozzák az orvosokat. S csakugyan azt látjuk, hogy minden égtájnak más és más orvos a megfelelő. A gyógymód, melynek Párizsban lelkes és okos hívei vannak, nem gyógyít Konstantinápolyban. Az orvosság, mely Oslóban biztosan hat, nem hat egészen biztosan Marseille-ben vagy Budapesten. Az orvos, aki Londonban betegek ezreit adta vissza az életnek, tehetetlen Bagdadban, ha odaveti a sorsa. Az ember nemcsak természete és szokásai, hanem az égtájak szerint is beteg és gyógyul. Ami Helsingforsban hashajtó, Kartúmban rekesztő, s az érgörcs, melyet Budapesten biztosan old a pyramidon, érgörcs marad Kínában, akármennyi pyramidont szed is a mandarin. A kinint Pesten félgrammonként nyeldekeljük, Szumátrán kávéskanállal. Az ember sokféle feltétel mellett beteg vagy egészséges. Gondolj erre, mikor szidod az orvost.

47

Arról, hogy az árulót nem kell sajnálni

Az emberi perben, amikor csak lehet, felmentőítéletet hozni. Csak akkor nem, ha a vádlottat lassan és hidegen kitervelt árulás bűnében találod bűnösnek.

A gyilkosnak is hamarább bocsátani meg, mint az árulónak. A gyilkos legtöbbször indulatban cselekszik, s egész sorsával fizet érette. A gyilkos és az áldozat legtöbbször kötve vannak egymáshoz, valamilyen mély és érthetetlen törvény szerint. A gyilkos legtöbbször bitóra megy. De az áruló kezed szorongatja, az áruló szemedbe néz, terveid faggatja, veled sóhajt, nyög, fogadkozik. Az árulónak ne bocsáss meg soha. Az árulónak ne irgalmazz. Aki egyszer elárult - férfi vagy nő, mindegy -, annak számára nincs többé vizsga, mentség, feloldozás. Száműzzed életedből. Részvét nélkül nézzed sorsát. Közösségben és magánéletben ő az utolsó ember, nincs mentség számára.

48

Az utazásról

Nem szabad egyedül utazni. A magányos utazó kényszermunkát végez. Csak bizalmas és tapintatos társaságban szabad utazni. Egy érzékeny és fogékony lelkű nő, egy figyelmes és türelmes barát társasága megsokszorozza az utazás élményeit, fokozza a látnivalók színességét, segít megérteni mindazt, amit az út és a világ mutat. Egyedül utazni kínos, feszengőérzés. Mintha kiszolgáltatnák az embert egy különös börtönnek, mely nagy, mint a világ.

Az ember csak társaságban tudja látni, érzékelni a világot. A társaság ad az út komor varázslatának, a változásnak, emberi értelmet. A vándorévek idejében sokat utaztam egyedül, kevés poggyásszal, mindig lázasan, nyugtalanul, hajszolva valamit. Hiányzott egy okos társ, aki a világ veszélyes és nyugtalanító élményében mellettem áll, akit figyelmeztetek, s aki figyelmeztet, aki megosztja a fogadók zord magányát, a vasutak gonosz idegbaját. Megfelelő ember társaságában a Földet is körülutazhatod, s úgy tűnik majd, pillanat volt az egész. Egyedül csak vánszorogsz a világon át, expresszvonaton és repülőgépen is.

49

Arról, hogy semmi nem ijeszthet

Mi ijeszthet, ha lelked nyugodt? Ha leküzdöd a hiúságot, a kéjvágyat és a kapzsiságot? Miféle hatalmak kínozhatnak, ha te nem kínzod magad? Mi a börtön, ha a lelked szabad? Mi a halál, ha megismerted a világot és lelkedet, s nem vágyol fölösleges és kínos részletekre? Igazán, olyan voltál, mint a gyermek, aki boldogtalan, mert nem kapta meg ezt vagy azt. Gondold mindig ezt: "Nincs hatalmam, sem vagyonom, talán egészségem sincs. De milyen hatalmas vagyok, milyen gazdag, milyen fölényes, mert vágyaimat a dolgok igazságához és valóságához igazítom, s a lelkem szabad!" Ezt senki nem veheti el tőled, ennél többet senki nem adhat.

50

Az aljasságról és a segítségről

Az emberi aljasság mértéke oly korlátlan, hőfoka oly égető, találékonysága oly eredeti és változatos, megnyilatkozási képletei oly meglepőek, hogy néha meghőkölünk s úgy érezzük, ez a legnagyobb emberi erő.

De később úgy tapasztaljuk, valahányszor az emberi aljasság támad, rögtön jelentkezik az emberi segítség is. Legtöbbször gyámoltalanabb a segítő szándék, mint az aljasság, bátortalanabb, tétovább. A segítség erejét bajosabb megszervezni. De jelentkezik, kérés és hívás nélkül, néha nagyon szemérmesen, s egyszerre látnod kell, hogy az aljassággal szemben az emberi szándék megszervezi a segítséget is. Néha későn. Néha tökéletlenül. De végül diadalmasan. Ezt tapasztaltam.


 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.